Sikoly

est.hu:
5/10
|
olvasói
10/10 (2)
Bár Michael Myers volt az első maszkos szószátyár, aki kufircoló tizenéveseken tesztelte teleshopos csontozókését, a tinihorror világméretű elterjedéséért Wes Cravent illenék a Hágai Nemzetközi Bíróság színe elé cibálni.
Persze, védekezhetne azzal, hogy ő csupán egy karikatúrát próbált alkotni a filmtörténet talán legelcsépeltebb műfajáról, remélhetőleg az ítéletet követően vasálarcban ugatná a holdat valamely középkori várbörtön ablakából. Igen, kérem, ugyanis a karikatúrának kutyakötelessége frappánsnak és kifejezőnek lenni, ellenkező esetben az adott mű egy szintre silányul az általa kigúnyolni szándékozott művekkel. Márpedig a Sikoly remekül példázza mindezt. 
 
Neve Campbell szokásától merőben eltérően ezúttal nem villant melleket, ezúttal ugyanis egy depresszív alkatú jókislány szerepében tetszeleg. Anyját nemrégiben vesztette el, mindemellett faragatlan barátja is folytonos bizonytalanságban tartja. És ha mindez még nem lenne elég, barátai hamarosan hullani kezdenek, akár a legyek. Mint kiderül, a kópéság hátterében egy fekete köpenyes, álarcos fószer áll.
kirsch
2009.11.19
|
Scream
amerikai horror, 111 perc, 1996
Rendező:

Wes Craven

(14 kép)


Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
18:10
Gattaca
amerikai sci-fi, 1997
18:10
Mamamaffia - Keresztanya
német romantikus vígjáték, 2015
18:15
Ace Ventura - Állati nyomozoo
amerikai vígjáték, 1994
18:20
Az utolsó akcióhős
amerikai akcióvígjáték, 1993
18:20
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, 412. rész: A kiskutya
04:10
Pat, a kutya
2017, 16. rész: Lola az űrben
04:10
A Thunderman család
III. évad, 313. rész: Szuperhősök veszélyben 1. rész
04:15
Chuggington: Jelvényt akarok!
I. évad, 5. rész
04:17
Pat, a kutya
2017, 17. rész: Felfújt ügy
Játék
A magyar művészet meghatározó alakjait feldolgozó sorozatát folytatva a modern hazai művészet egyik legjelentősebb alakjának, Korniss Dezső festőművésznek a kiállítását rendezi meg a Magyar Nemzeti Galéria.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.