A remény bajnoka

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (4)
Ami azt illeti, már Rocky előtt negyven évvel is éltek olyan bokszlegendák, akik megfilmesítésre érdemes életrajzzal rendelkeztek. Ráadásul a tepsiszájú Csődörrel szemben megvolt az az előnyük, hogy létező karakterek voltak.
Nem mellesleg pedagógiai célzatú műről van szó, mely a Coelho-olvasók kedvenc elméletét – miszerint környezettől függetlenül minden rajtunk múlik – hivatott megerősíteni. Hősünk ugyanis a 30-as évek gazdasági világválsága idején tört ki az ismeretlenség homályából.
 
Sorozatos vereségei miatt Braddock profi bokszoló karrierje már lezárult, de családja eltartása érdekében kénytelen elvállalni egy olyan mérkőzést, ahol nem nyerhet. És megtörténik a csoda: reményektől, álmoktól, az önbecsülés és a szeret erejétől hajtva Braddock kiüti esélyes ellenfelét, s ezzel százezrek számára válik hőssé, példaképpé. Karrierje új lendületet vesz, ám egy nap szembekerül Max Baerrel, a nehézsúlyú bokszvilágbajnokkal, aki már két ember halálát okozta a ringben. 
kirsch
2009.12.15
|
Cinderella Man
amerikai filmdráma, 144 perc, 2005
Életrajzi film a húszas-harmincas évek legendás ökölvívójáról, aki hosszú kihagyás után tér vissza a ringbe. Egy film, amelyben a dühöngő bika találkozik a gladiátorral.
Rendező:

Ron Howard

Forgalmazza: Fórum Hungary

Műsoron a TV-ben

Cinemax
 2018.10.26., péntek, 14:15
 2018.10.26., péntek, 03:35

Linkek

(12 kép)


Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
20:00
Az igazi csoda
amerikai film, 2017
20:00
Miss Marple: Éjféltájt
angol krimi, 2007
20:00
Magas barna férfi felemás cipőben
amerikai vígjáték, 1985
20:00
Vadidegen
amerikai krimi, 2007
20:00
Egy szöszi szerelme
csehszlovák filmszatíra, 1965
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
19:50
Kalandra fel!
2009, 941. rész: Dió és zuhé
19:50
Flúgos futam
2016, 20. rész: Karácsonyi kalamajka
19:52
A hármasikrek
I. évad, 49. rész: Triplets, The 01 1049
19:55
Tickety Toc
angol-dél-koreai animációs filmsorozat, Gokartozunk, 2014
19:55
A Thunderman család
IV. évad, 416. rész: Bosszantó bosszú
Játék
1977. A fiatal amerikai Susie Bannion (Dakota Johnson) Berlinbe utazik, hogy csatlakozzon a nagyhírű Markos Tanz Companyhoz. Ahogy megérkezik, a társulat egy másik tagja, Patricia titokzatos körülmények között eltűnik.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.