Valentin nap

olvasói
6/10 (83)
Nem mondhatjuk, hogy Garry Marshall romkomgyáros veterán (A vasmacska kölykei, Micsoda nő!, Oltári nő, Neveletlen hercegnő 1-2.) nem vet be mindent a cél érdekében. Legújabb romantikus vígjátékában 19 (!) sztár kapott helyet.
Az ábécé majdnem mindegyik betűjéhez tartozik egy nagy név a Valentin nap stáblisáján (A – Jessica Alba, B – Jessica Biel, C – Bradley Cooper és így tovább az R-ig és az S-ig, azaz Julia Robertsig és Taylor Swiftig). És nem jelentéktelen cameókról van szó, hanem mindegyik színész körülbelül azonos súlyú szereppel bír, hiszen Marshall műve sokszereplős, rengeteg szálon futó szerelmi történet(ek sora). A szerelem mellett pedig kapunk minden mást is, ami kapcsolódik hozzá és ami eszünkbe (azaz az alkotók eszébe) juthat február 14. kapcsán: a romantika mellett tehát lesznek tipródó szinglik, nagy szakítások és még nagyobb újrakezdések. Minden, ami egy (Valentin-)nap leforgása alatt Los Angelesben megtörténhet.
 
Hisz a szerelmesek védőszentje, Bálint napja sok mindent előhozhat az ember lányából és fiából. Valakit az aggaszt, hogy esetleg egész életében ugyanazzal az egy emberrel kell lefeküdnie, ráadásul még azt is meg kell szerveznie, hogy elveszítse a szüzességét. Más egyedül (vagy épp a kutyájával, esetleg a vibráló mobiltelefonjával) kénytelen tölteni a szerelmesek napját, de lesznek epekedő kisiskolások, az érzelmi életüket totálisan összezavaró virágboltosok, egy „táverotikus szórakoztató” és Valentin-napi beszámolóval megszívatott sportriporter is. De vigyázat: a sztárokkal megpakolt romantika kizárólag párosban fogyasztandó! 
firkász
2010.02.04
|
Valentine`s Day
amerikai romantikus vígjáték, 100 perc, 2010
A közelgő Valentin-nap hevében Los Angeles-i párok szakítgatnak és jönnek össze édes-vicces módon. Úgynevezett all-star romantika.
Rendező:

Garry Marshall

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. február 11.

Műsoron a TV-ben

HBO
 2019.03.23., szombat, 11:55
 2019.03.27., szerda, 12:40
COOL TV
 2019.03.23., szombat, 16:20
RTL II
 2019.03.24., vasárnap, 22:00

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(9 kép)


Film premierek

Családi bunyó

amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 2019

Itt járt Britt-Marie

svéd filmdráma, 94 perc, 2019

Apró mesék

magyar thriller, 112 perc, 2019

Szabadúszók

francia vígdráma, 122 perc, 2018

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019
Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Filmek a TV-ben
22:30
Transz
angol thriller, 2013
22:35
Általános iskola
cseh-csehszlovák játékfilm, 1991
22:35
Margarétás dal
magyar tévéfilm, 2/2. rész, 1989
22:45
Rossz tanár
amerikai vígjáték, 2011 (ism.)
22:50
Mary Shelley: Frankenstein
amerikai-angol thriller, 1994
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.