Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak

olvasói
9/10 (104)
Nyomokban már a Harry Potter-filmek is tartalmaztak egy kis görög mitológiát, a Villámtolvaj viszont teljes egészében erre épül – cserébe nyomokban tartalmaz egy kis Harry Pottert.
Az ifjúsági fantasyt ugyanaz a Chris Columbus jegyzi, aki az első két Potter-opus rendezője is volt. Sőt még a cselekmény elemeiben is felfedezhetünk némi egyezést (az adaptáció eredetijéül szolgáló regény szerzőjét, Rick Riordant pedig mellesleg a legújabb amerikai Rowlingnak kiáltották ki).
 
Főhősünk, Percy a szemüveges varázslótanonchoz hasonlóan első blikkre átlagos srác, ám valójában kiválasztott: félig ember, félig isten – egészen konkrétan Poszeidón, a tenger istenének eltitkolt fia. Harcában pedig (mert hogy harcra természetesen itt is sor kerül) két kortársa, egy fiú, Grover és egy rátermett lány, Annabeth segíti. A küzdelem lényege pedig, hogy Percynek vissza kell szereznie Zeusz ellopott villámját (melynek eltulajdonításával őt gyanúsítják) és meg kell akadályoznia az Olimposz istenei között kitörni készülő háborút.
 
A görög mitológia már önmagában is van olyan izgalmas, mint egy fordulatos szappanopera, egy megrázó melodráma és egy véres háborús film együttvéve, az alkotók ráadásul mindezt átültetik a XXI. század valóságába. A hősök életkoránál fogva a mű elsősorban a fiatalabbak érdeklődésére tarthat számot, de akár az idősebbek is tehetnek vele egy próbát addig, amíg meg nem érkezik a Titánok harca remake-je a szintén félisteni Perszeusszal és az addigra már végképp kedves ismerőseinkké váló görög istenekkel. 
firkász
2010.02.10
|
Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief
amerikai-kanadai fantasy, 100 perc, 2010
Egy fiatal fiú ráeszmél, hogy ő tulajdonképpen egy görög isten leszármazottja, felkerekedik hát, hogy kibékítse viaskodó rokonait. Az első két Harry Potter-film rendezőjének gyermekbarát munkája.
Rendező:

Chris Columbus

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. február 18.
(4 kép)


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
18:15
Volt egyszer egy randi
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:20
Miami Vice
amerikai akciófilm, 2006
18:25
Kalózok
dél-koreai kalandfilm, 2014
18:30
Sherlock Gnomes
angol-amerikai animációs film, 2018
18:45
Halálos fegyver 2.
amerikai akcióvígjáték, 1989
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.