Becsapva

olvasói
8/10 (5)
Ez speciel nem rémlik. Tom Berenger neve alapján ma már felkészülnék lélekben valami kakasnyalóka árából forgatott akcióthrillerre, ám ez még két évvel a Szakasz után forgott le. Tetszenek tudni, amiért Oscarra jelölték emberünket.
Na, akkor nézzük a rendező munkásságát… Eltűntnek nyilvánítva, Ámen… na jó, ez a kettő már elegendő okot szolgáltat rá, hogy bizalmat szavazzunk a műnek. Menet közben pedig még mindig átkapcsolhatunk a Hálózat tévés mutáns kisbabás horrorra némi vihogás reményében.  
 
Brutális gyilkosság áldozata lesz Dan Kraus, a Közép-nyugat Hangja Rádió provokatív műsorának vezetője. Nem sokkal az eset után, Coloradóban megismerkedik egymással Katie, a texasi kombájnoslány és Gery, a fiatal, helybéli farmer. A férfi felesége autóbalesetben halt meg, azóta egyedül neveli két gyermekét. Megtetszik neki a csinos és kedves lány, akit a gyerekek is hamar megszeretnek. Katie azonban valójában FBI-ügynök, ez az első bevetése. A Kraus-gyilkosság szálai ugyanis ide vezetnek, minden jel arra mutat, hogy a bűnténnyel Gery is gyanúsítható. 
kirsch
2010.12.02
|
Betrayed
amerikai thriller, 127 perc, 1988
Rendező:

Costa Gavras



Filmek a TV-ben
H
3
K
4
Sze
5
Cs
6
P
7
18:05
Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül
amerikai sci-fi vígjáték, 2019
18:10
A gyűrű átka
amerikai-olasz-német-angol filmdráma, 1. rész, 2004
18:15
Franklin, a teknős
francia-kanadai animációs film, 2006
18:15
Egyiptom istenei
amerikai akciófilm, 2016
18:20
A szív bajnokai
amerikai életrajzi film, 2009
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
3
K
4
Sze
5
Cs
6
P
7
04:05
Kölyökklub
04:05
Gumball csodálatos világa
2011, I. évad, 61. rész: Ciki gi
04:06
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 67. rész: Borzas visszatér
04:09
Denver, az utolsó dinoszaurusz
I. évad, 26. rész
04:10
Találd ki, mennyire szeretlek!
I. évad, 26. rész
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.