Álomháború

olvasói
5/10 (96)
Olyan, mint az Alice Csodaországban, csak gépfegyverekkel – ezzel a szaftos szlogennel gründolta össze filmjét Zack Snyder, és be is tartotta ígéretét, sőt, rá is pakolt a dologra, mert nem egy ártatlan külsejű kislány irtja az ellent, hanem majd’ fél tucat.
Miből lesz a cserebogár: kedvenc gyerekfilmem, a Lemony Snicket - A balszerencse áradása bájos barna főszereplőnője, Emily Browning most az a 40 kilós szőke miniamazon, Baby Doll, aki gépágyúval felszerelt szamurájokkal, A Gyűrűk Urából itt maradt orkokba oltott protonáci német katonákkal és egyéb kreálmányokkal áll ki csatázni. Ez persze egy kitalált világ, film a filmben, a törékeny fiatal lány ugyanis egy őrültekháza friss lakója, akit gaz nevelőapja zárat be, hogy aztán öt nappal később agylebenyműtéttel szabadítsák meg egyéniségétől és józan eszétől.
 
A szökést a fantáziavilág jelenti, ám az itt, a másik négy mutatós rabbal közösen átélt kalandok talán azt is segíthetik, hogy a valóságban is megszökjenek végzetük elől. Az Álomháború bizonyos értelemben Snyder eddigi legnagyobb sikerének, a 300-nak az ellentétpárja – ott férfias férfiak küzdöttek a fantáziába oltott régmúltban, itt filigrán kiscsajok hadakoznak egy kitalált közeljövőben, mindkettő rendkívül tömény, látványos és lucskos álomvilág. Az új film inkább abban különbözik előzményeitől, hogy bátran kölcsönöz a távol-keleti filmek világából is, illetve ide több humor és erotika jutott, mint korábban – újra bebizonyítva, hogy csajokkal is lehet tökös akciófilmet csinálni!
Vízer
2011.03.17
|
Sucker Punch
amerikai fantasy, 110 perc, 2011
Baby Doll nem hajlandó rabigába hajtani fejét. Amikor négy társával szökni próbálnak a fogságból, az álmaikat hívják segítségül.
Rendező:

Zack Snyder

Színész:

Emily Browning
(Babydoll)

Abbie Cornish
(Sweet Pea)

Jena Malone
(Rocket)

Vanessa Hudgens
(Blondie)

Carla Gugino
(Dr. Vera Gorski)

Jon Hamm
(High Roller)

Scott Glenn
(Bölcs)

Oscar Isaac
(Blue Jones)

Jamie Chung
(Amber)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2011. március 24.
(11 kép)


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
Szo
20
18:05
Túl szexi lány
amerikai vígjáték, 2018
18:10
A Da Vinci-kód
amerikai thriller, 2006
18:15
Arany cseppek
lengyel animációs film, 2015
18:15
Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész
amerikai-angol kalandfilm, 2010
18:15
Szerelem a csillagok alatt
kanadai romantikus vígjáték, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.