Bennfentesek

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (5)
Az idei Oscar-gálán a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat elnyert alkotás képzeletbeli alcíme akár az is lehetne, hogy „Minden, amit tudni akartál a gazdasági világválságról, de sosem merted megkérdezni”. Charles Ferguson rendező...
...ugyanis megkérdezi helyettünk is. A rendkívül felkészült alkotó egyben nagyon „tökös” is, és keményen bekérdez a mellébeszélő gazdaságpolitikusokkal, mismásoló közgazdászokkal és hazug szakértőkkel készült interjúk során. A Bennfentesekben persze megszólalnak a „rosszfiúkon” kívül a másik oldalról is, azaz olyan szakemberek, szakírók, politikusok, akik 1) próbáltak figyelmeztetni a 2008. szeptemberében érkező veszélyre (egy 2004-es FBI-jelentés és az IMF egyik vezető közgazdászának egy 2005-ös tanulmánya is megjósolta a kockázatos ingatlanhitelek várható következményeit), 2) átlátták és átlátják, hogy mi vezetett idáig és 3) megpróbálják mindezt a nem hozzáértő nagyközönség számára is átadni. 
 
A beszélő fejeken kívül pedig a készítők számtalan módon dobják fel ezt az alapvetően száraz és nehéz témát. Láthatunk például részleteket a válságért felelős bankárok részvételével zajlott kongresszusi meghallgatásokról, de meglepő módon gyönyörű légi felvételeket és tájképeket is (a film ugyanis egy Izlandról szóló kitekintéssel kezdődik). A kötelező közgazdasági témák mellett pedig az alkotók kitérnek olyan plusz érdekességekre is, mint az oktatás (az egyetemi oktatók/közgazdász szakértők személyét érintő összeférhetetlenség) és a mondjuk úgy, szórakozás (a bankárvilág és a kábítószerek, prostitúció). 
 
Ferguson dokuja tehát arany középutat jelent az unalmas, sótlan agytágítók és a Michael Moore-féle demagóg mókusvakítás között, hiszen egyszerre tudományos és szórakoztató. Ezzel együtt jó, ha tisztában vagyunk az olyan szakkifejezésekkel, mint a „derivatíva”, „dereguláció” vagy „hitelmulasztási csereügyletek”, és nem árt, ha tudjuk, mi fán terem az „alacsony minőságű jelzáloghitel” vagy a „kockázatos papírok felértékelése” – a Bennfentesek ugyanis nem az a szájbarágós, mindent megmagyarázó darab. Ennek köszönhetően nem könnyű menet a néző számára, de minden perce megéri: kifejezetten üdítő, hogy egy amerikai film felnőtt számba veszi a nézőjét. 8/10 
 
 
Kiadás: Magyar és angol DD 5.1-es hang, magyar és angol felirat. Extraként DVD-ajánlók, a film előzetese, kimaradt jelenetek (kilenc hozzászóló összesen 15 bónusz rövid hozzászólása), továbbá egy werkfilm, ami nem sokban különbözik magától a dokutól (ugyanúgy a válság okait magyarázzák benne, csak nem a szakértők, hanem a rendező és egy, egyébként a Bennfentesekben is megszólaló közgazdász szakíró barátja) és egy audiokommentár a direktor és Audrey Marrs producer részvételével (inkább ez utóbbi működik amúgy Így készült...-ként, mivel jórészt a film elkészültéről, technikai és praktikus kérdéseiről mesélnek benne). Az extra anyagok angol felirattal nézhetők. 5/10 
 
Inside Job, 2010 * 104 perc * InterCom * (12)
 
 
fürkész
2011.04.24
|


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
23:25
Súlyos színek
brazil fim, 2018
23:25
A nyolcadik utas: a Halál
angol-amerikai sci-fi horror, 1979
23:30
Egy szőkénél jobb a kettő
amerikai-kanadai vígjáték, 2007
23:50
Mátrix
amerikai sci-fi, 1999
23:55
Papírvárosok
amerikai romantikus film, 2015
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.