Újból szerelmes Hugh Grant

Új barátnője van a régóta egyedülálló brit színésznek, Hugh Grantnek. A Négy esküvő és egy temetés sztárja már négy éve szingli, mióta szakított legutóbbi szerelmével, Jemima Khannal, de a hírek szerint most újra megtalálta a szerelem.
Grant új szerelme egy Tinglan Hong nevű 31 éves kínai szépség (akit leginkább Tingként emlegetnek). A virágzó kapcsolat állítólag már néhány hónapja tart, ám a párocskát még csak most sikerült lencsevégre kapni a lesifotósoknak, mikor egy Londonban található vietnami koktélbárban töltöttek el egy romantikus estét. 
 
„Hugh és Ting az elmúlt hónapokban egyre közelebb került egymáshoz. A hét legtöbb napján találkoznak, és Ting egyre nagyobb szerepet játszik Hugh életében” – nyilatkozta egy forrás a brit News of the Worldnek. Egyes lapok és site-ok már azt is tudni vélik, hogy Ting máris várandós Grant gyermekével, de ezt egyelőre a szóbeszéden kívül semmi nem támasztja alá. 
 
Jó hír egyébként Tinglan Hong számára, hogy az ötvenéves színész a jelek szerint a tartós kapcsolatok híve. Jemima Khannal három évig volt együtt, mielőtt 2007. februárjában szakítottak, előtte pedig Elizabeth Hurley 13 éven keresztül volt a partnere, 1987 és 2000 között.
 
 
wenn
2011.04.27
|


Film premierek

Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körül

amerikai sci-fi vígjáték, 115 perc, 2019

Három egyforma idegen

angol dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Csillagok határán

amerikai-angol-francia-lengyel-német sci-fi, 110 perc, 2018
Játék
AZ A BAAAJ... …hogy Kiki nem szeret kirándulni. És hogy anya mindig sokat dolgozik. És hogy a nagyi háza teli van pókokkal. És még annyi minden más is!
Filmek a TV-ben
H
10
K
11
Sze
12
Cs
13
P
14
Szo
15
22:55
Öngyilkos bevetés
angol krimi, 2012
23:00
Világok őre
orosz sci-fi, 2018
23:00
Arachnophobia - Pókiszony
amerikai thriller, 1990
23:05
Zombi apokalipszis
amerikai akciófilm, 2011
23:30
Annabelle 2. - A teremtés
amerikai horror, 2017
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.