A sasvadász fia

est.hu:
7/10
|
olvasói
10/10 (1)
Azt már az elején érdemes leszögezni, hogy a sasvadászok nem sasokra vadásznak, sőt erős fegyverük maga a sas, amely segítségével rókákat, nyulakat vagy éppen farkasokat ejtenek el a széles, de szeles tundrán, mintegy hobbiképpen.
A sasvadászok valahogy így működnek: keresnek egy sasfészket és kilopják belőle a fiókát, felnevelik, kisebb állatokon megtanítják neki a vadászatot, majd lóra ülve valami nagy síkságon mindenféle olyan zsákmányt ejtenek, aminek a szőréből vicces sapkákat lehet csinálni. Már ebből is látszik, hogy nem ez a XXI. század egyik legkeresettebb mestersége, és senki sem hibáztatja a 12 éves Bazarbait sem, hogy inkább menne a nagyvárosba valami mással foglalkozni.
 
A nagyváros ebben az esetben Ulánbátor, hősünk pedig Nyugat-Mongólia kies sztyeppéin él már évszázadok óta nomádkodó törzsével, és most arról álmodozik, hogy követi bátyja példáját, és hátat fordít a pásztorkodásnak és vadászatnak, pedig apja azt reméli, hogy egyszer a fiú veszi majd át helyét. Csakhogy amikor az apa kedvenc sasa egy fotós vakujától megrémülve váratlanul elrepül, a kisfiú nekivág a hegyeknek, hogy visszahozza a madarat. A német René Bo Hansen az olyan remekül fotózott, szívmelengető üzenetet hordozó belső-ázsiai filmek nyomán halad filmjével, mint A pityergő teve története vagy A sárga kutya barlangja, és a néha kissé lassan haladó, amatőr szereplőkkel leforgatott történet is tanulságos és szép, ha kissé naiv is.
Vízer
2011.05.12
|
Eagle Hunter's Son
német-svéd filmdráma, 82 perc, 2009
A tizenkét éves Bazarbai és családja a Kazahsztán és Mongólia közötti hegyvidéken él. Apja híres sasvadász, ragadózó madarak képzésével foglalkozik. Azt szeretné, ha a fia egyszer a nyomdokába lépne.
Rendező:

René bo Hansen

Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2011. május 26.
(5 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 2.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:20
Millió dolláros bébi
amerikai filmdráma, 2004
18:40
Pokolfajzat
amerikai akciófilm, 2004
18:45
Cliffhanger - Függő játszma
amerikai akciófilm, 1993
Ma este az Akvárium klubban Adam Naas. Nézzétek csak, ő az új Lenny Kravitz. #adamnaas #koncertajanlo#programajanlo #akvariumklub
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.