Őrült nők ketrece

est.hu:
7/10
|
olvasói
10/10 (5)
Bizonyára akad ellenpélda, ám a 70-es években a francia filmek többnyire kétféle hangulati világot közvetítettek: ott voltak a halálosan depresszív művészfilmek és a mindennemű filozofikus komolyságot nélkülöző vígjátékok.
Utóbbiban általában hiperaktív szereplők elemi erejű ripacskodását követhettük figyelemmel, miközben magunk előtt is próbáltuk titkolni, de kiválóan szórakoztunk. Nos, a szóban forgó műtől sem várhatunk merőben mást. 
 
Íme, a kissé furcsa pár: Armand és Albert békésen éldegél, mint férj és férj. Van egy éjszakai lokáljuk és akad néhány ártatlan kedvtelésük. Már éppen bele is süppednének ebbe a polgári édes életbe, de a sors nem így akarja. A sors eszköze Armand egy szem fiacskája, aki a fejébe veszi, hogy megnősül. Ez még hagyján, ám kiszemelt jövendőbelije éppen Keeley szenátor lánya és szemefénye. Keeley körülbelül annyira konzervatív, mintha átaludta volna az utóbbi két évszázadot. A szenátor és neje hamarosan háztűznézőbe érkezik, ugyanis tudni szeretnék, hogy féltett lánykájuk megfelelő körülmények közé kerül-e majd. 
kirsch
2011.08.30
|
La cage aux folles
francia-olasz vígjáték, 87 perc, 1978
Klasszikusan pikáns francia vígjáték egy tisztes korú meleg pár és egy politikus házaspár találkozásáról.
(2 kép)


Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
18:10
Szellemet szeretni
német romantikus vígjáték, 2010
18:30
Nekem 8
amerikai akcióvígjáték, 1997
18:30
Gukoroku - A bűn nyomában
japán krimi, 2016 (feliratos)
18:30
Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője
amerikai-német-japán-angol akció-kalandfilm, 2003
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
06:10
És te mit gondolsz?
angol animációs filmsorozat, Döntések, 2013
06:10
Ben 10
2017, 155. rész: A dolgok rendje
06:10
Kipper
II. évad, 9. rész: Kipper 02 1009 - Kipper Is Unwell
06:11
Dorothy Óz földjén
2016, 40. rész: Zoop
06:15
És te mit gondolsz?
angol animációs filmsorozat, Igazság, 2013
Játék
Egy fiatalokból álló baráti csoport tagjai izgalmas ötletnek tartják, hogy egy hosszú felfedezőútra induljanak, így szakadva el a szokványos napok unalmától, ám amikor autójuk defektet kap egy elhagyatott úton, akkor az, ami korábban még ideális kikapcsolódásnak tűnt, egyenesen rémálommá válik.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.