Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

XII. Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál
|
Miskolc, február 24 - 26.
„Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka”- szól a mondás egy régi anekdotára utalva, amely egyben a miskolci Kocsonyafesztivál nem hivatalos mottója, születésének egyik apropója, illetve ennek is köszönheti a fesztivál a kabalaállatát is.
A mintegy százezres látogatószámot vonzó kocsonyafesztivál tényleg Miskolc büszkesége, hisz a tengernyi kocsonya mellett a programkínálatban éppúgy megleljük a rangos, színes könnyűzenei és komolyzenei koncerteket, a folklór és hagyományorzó műsorokat, a kulturális és gyermekprogramokat, a kiadós ennivalókat, mindenféle lacipecsenyét, sőt külön erre az alkalomra főzött, Korty névre keresztelt sört is csapolnak a látogatnak, hisz a kocsonya mellett szépen csúszik minden ital.
 
Az idei Kocsonyafesztivál egyik érdekessége a kocsonyabörze, amelyet a szervezők és a miskolci vendéglátósok közötti együttműködés hozott létre – szükség is volt a koordinációra, hisz több tízezer adag fogy a három nap alatt. Ennek köszönhetően a fesztiválon zömében a híres miskolci kocsonyát találjuk a standokon – bár más tájegységek és különleges készítési módok is megjelennek – 550 Ft-ért adnak majd egy adag hagyományos kocsonyát, de aki a Szeretem Miskolcot karszalagot megvásárolja, az ebből is tíz százalék engedményt kap! A sok elárusítóhely között jó eséllyel idén is lesz egy kóser bolt a zsinagóga előtt, ahol kapható lesz többek között kóser bor, pálinka, sajtos, gombás kenyérlángos, és ami tényleg különleges, kocsonya bárányhúsból. 
 
2012-ben Románia a Kocsonyafesztivál külföldi díszvendége, ezért fognak az idén itt táncolni, illetve zenélni a nagyváradi Körös népi együttes tagjai, a jászvásári (Iaşi) Canaf és az Excentric Blues Band, vagy a bukaresti Trei Parale régi zene együttes, és bemutatkozik a hiperrealista festő, Roman Tolici, lesz élő ikonfestészeti bemutató és kiállítás a Herman Ottó Múzeumban, illetve könyvbemutatók, filmvetítések, és természetesen gasztronómiai programok. 
 
Szülinaposok, figyelem! A gyümölcskocsonya szülinapi tortáért február 17-én 00h-ig érdemes jelentkezni. Azok között sorsolják ki a tortát, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy február 24-én, 25-én, 26-án, vagy 29-én születtek. Nekik rendezik az első kocsonyafesztiváli születésnapi partit a Best Of bulijával. Jelentkezés csak e-mailben: vipkocsonya2012@gmail.com. A tárgyba kéretik beírni a következőt: név- és születésnapos vagyok
 
2012.02.14
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.