Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Berlin: Fliegaufé a zsűri nagydíja
|
Ezüst Medvét, azaz a zsűri nagydíját (a Grand Prix-t) nyerte el a szombaton tartott díjátadón a keresztnevét Benedekről Bencére változtató Fliegauf a Berlini Filmfesztiválon, Csak a szél című művével. A legjobb filmnek...
...járó Arany Medvét az olasz Taviani testvérek, a 82 éves Vittorio és a 80 éves Paolo kapták Cesare deve morire (Caesar Must Die) című dokudrámájukért. Az alkotás rabok olyan csoportját követi, akik arra készülnek, hogy a börtönben adják elő a Julius Caesart. Kritikusok szerint a tény, hogy a szereplők nagy része fegyenc, igen intenzívvé tette a Shakespeare-tragédiát. 
 
„Azt reméljük, hogy amikor filmünket a nagyközönség előtt is bemutatják, annak tagjai úgy tekintenek majd ezekre az esetenként életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtott rabokra mint akik emberi lények és azok is maradtak” – mondta Paolo Taviani, mikor átvette a trófeát. Testvére, Vittorio pedig felolvasta a filmben részt vevő fegyencek nevét. 
 
Ami pedig Fliegauf Csak a szél című munkáját illeti: mint arról korábban már írtunk, a filmet a 2008–2009-es romagyilkosságok ihlették, de nem kapcsolódik direkt módon a valós eseményekhez – egy cigánycsalád egyetlen napját ábrázolja, kora hajnaltól késő éjszakáig. A Grand Prix mellett egyébként a mű elnyerte az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet németországi csoportja és a Peace Film Award Initiative díját is. 
 
A további díjazottak között találjuk Christian Petzoldot (a legjobb rendező a Barbarával), a 14 éves Rachel Mwanzát (a legjobb színésznő a RebelleWar Witchcsel), Mikkel Boe Følsgaardot (a legjobb színész az En Kongelig AffæreA Royal Affairrel), Lutz Reitemeiert (a legjobb operatőr a Bai lu yuanWhite Deer Plainnel), Nikolaj Arcelt és Rasmus Heisterberget (a legjobb forgatókönyvírók a Kongelig AffæreA Royal Affairrel), Miguel Gomest (egy innovatív műnek járó Alfred Bauer-díj a Tabuért) és Ursula Meiert (különdíj a L’enfant d’en hautSister című filmért). 
 
A felsoroltakon kívül díjazták Meryl Streepet is, aki már korábban átvehette az életműve elismeréséért járó trófeát. A 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivált egyébként február 9. és 19. között tartották a német fővárosban. A fent felsorolt elismerésekről döntő nemzetközi zsűri tagjai pedig Mike Leigh (zsűrielnök), Anton Corbijn, Asghar Farhadi, Charlotte Gainsbourg, Jake Gyllenhaal, François Ozon, Boualem Sansal és Barbara Sukowa voltak. 
 
 
(est.hu összeállítás)
 
2012.02.20
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.