Május után
Apres mai, 2012 Színes, feliratos, francia filmdráma, 122 perc
A Flower Power-korszakról annyi film készült már, hogy egy újabb darab esetében jogosan merül fel a kérdés: vajon ez a film mit tud hozzátenni az eddig látottakhoz? Olivier Assayas alkotása rendkívül hű módon adja vissza a hetvenes évek eleji Európa…

…fiatalságának forrongását, a teljesen átpolitizált közeget és a hippikultúra sajátos zenékkel és drogfogyasztással fűszerezett oldalát, ami bár szép, kevés az üdvösséghez. Úgy fest, a rendező energiáit annyira felemésztette a megfelelő atmoszféra és a korhűség megteremtése, hogy közben elfelejtett izgalmas cselekményt és karaktereket írni. A Május után elvileg egy önéletrajzi ihletésű coming-of-age sztori lenne, de direktorunk valahol útközben kissé elbizonytalanodott, és nem találta saját magát elég érdekesnek ahhoz, hogy csak erről készítsen filmet, ezért előtérbe helyezte a mellékalakokat, a végeredmény pedig egy vérbeli tabló lett. 

A gond csak az, hogy sem a főhős, sem a többiek nem elég érdekesek. Érződik, hogy a rendező minden létező, korabeli tinisorsot megpróbál érzékeltetni általuk (a fanatizálódó, a drogos stb.), de ettől még csak típusfigurák maradnak élő és lélegző karakterek helyett. Az egy percre eső meztelen női mellek aránya szerencsére elég magas, ahogyan a jól válogatott zenéket is lehet dicsérni, de sajnos alaptézisünkből kiindulva azt kell mondanunk: Olivier Assayasnak az égadta világon semmi új nem jutott az eszébe a hippikről. 

Tulu
2013.03.29