Kedves John!
Dear John, amerikai romantikus filmdráma, 105 perc, 2010
John Tyree, az amerikai különleges erőknél szolgáló katona, eltávozáson van, és magányos édesapját látogatja meg, amikor véletlenül megismerkedik a gyönyörű Savannah Curtis-szel, aki a tavaszi szünetet tölti otthon.

A fiatalok rögtön egymásba szeretnek, de csak két boldog hetet tudnak együtt tölteni, mert Johnnak mennie kell vissza a hazát szolgálni. Megígéri Savannah-nak, hogy visszatér hozzá, amint lejár a szerződése. Addig is hosszú, bensőséges levelezés veszi kezdetét, mindent megosztanak egymással, hátha úgy gyorsabban telik az idő és a kettejük közötti távolság is kevesebbnek érződik. Közbejön 2001. szeptember 11-e és Johnnak meg kell hosszabbítania a szolgálati idejét. Évekkel később látják viszont egymást, a körülmények megváltoztak, de még mindig őrzik ezt a mondatot a szívükben: „majd találkozunk”…

A Lasse Hallström rendezte film két főszereplője Channing Tatum és Amanda Seyfried. A történet Nicolas Sparks regénye alapján készült. 

2014.07.10