Hajnali láz
Hajnali láz, 2015 Színes, magyar-izraeli filmdráma, 114 perc
Nehéz műfaj a személyes érintettség, és Gárdos Péter igazán érintett a saját, hatalmas sikerű regénye feldolgozásában, hiszen szülei megismerkedését és szerelmét viszi a vászonra, és persze egy kis történelmet.

1945 második felében, a világháború vége után a háborút semleges félként sértetlenül átvészelő Svédország nagylelkűen rehabilitációs központokat nyitott, ahol országszerte koncentrációs táborokból szabadult embereket ápoltak. Az egyik vidéki táborban fiatal magyar férfiak álmodoznak az újrakezdésről, és figyelik rettegve-reménykedve a híreket, melyik családtagjuk élte túl a borzalmakat és melyik nem. Egyikük, a 25 éves Miklós úgy dönt, hogy megkeresi a szerelmet, és élénk levelezésbe kezd a többi táborban lábadozó fiatal lányokkal,  és a 19 éves Lili válaszaiból érzi, hogy tényleg megtalálta az igazit. Csakhogy a fiú súlyos tüdőbeteg: az orvos hat hónapot ad neki.

A már veteránnak számító Gárdos filmje parádésan egyensúlyoz a tábori lét unalma, az összezárt férfiak – és a másik táborban fiatal lányok – vágyainak, gondolatainak bemutatása, a kibontakozó szerelmi szál és a hátrahagyott, csak néhány, a megfelelő helyen elhangzó mondattal érzékeltetett, mégis folyamatosan jelenlévő borzalmak között. Ehhez jön egy fantasztikus színészgárda, ahol a Schruff Milán és Piti Emőke szerelmespárhoz olyan fantasztikus régi arcok csatlakoznak, mint Máté Gábor és Gyabronka József, és olyan új tehetségek, mint Kovács Lehel és Petrik Andrea – utóbbi különösen emlékezetes egy talán kevésbé jól megírt szerepben. Merthogy a Hajnali láz története helyenként mégiscsak döcög, talán pont a személyes érintettség kapcsán, de ezért több mint kompenzál minket a rendkívüli érzelmi többlet és őszinteség – szintén a személyes érintettség miatt.

Vízer
2015.12.10