Ismeretlen Rembrandt-festmény keltett szenzációt egy aukción
Negyvennégy év után először bukkant fel ismeretlen Rembrandt-festmény, Jan Six amszterdami műkereskedő, történész a németalföldi mester műveként azonosította a londoni Christie's aukciósház árverésén 18 hónapja vásárolt portrét.

A „Rembrandt iskolájából" származó festményt, amelyet alkotója nem látott el sem kézjegyével, sem dátummal, Jan Six vette meg a londoni aukción 137 ezer fontért (49, 47 millió forintért). A Fiatal férfi portréja című alkotás a műkereskedő szerint egy kettős portré részét képezheti. 

A 94, 5-szer 73, 5 centiméteres festményt egy brit család adta el, amelynek hat nemzedéken át volt tulajdonában a mű. Six, aki az amszterdami Rijksmuseum szakértőivel dolgozott együtt a festmény eredetének megállapításában, azzal érvel, hogy az alapréteg, a festék, az ecsetkezelés és a kompozíció módja mind Rembrandtra mutat. Megállapításaival egyetértett 15 művészettörténész és restaurátor, csakúgy, mint a világ legnevesebb Rembrandt szakértője, Ernst van de Wetering.  

A festményt május 16-tól mutatják be egy hónapon keresztül az amszterdami Hermitage-ban.  

Jan Six azt tervezi, hogy eladja a művet. 

A kép azonosításával 342-re nőtt Rembrandt ismert műveinek a száma. Utoljára 1974-ben fedeztek fel ismeretlen Rembrandt-művet, az Eunuch megkeresztelése című festményt. 

(MTI) 

2018.05.15