Külön ter(m)ek
Budapest, Műcsarnok, február 27. - március 24.
Harmadik alkalommal szervez a Műcsarnok olyan csoportos kiállítást, amelyben termenként egy-egy művész állítja ki munkáit, a múzeum egy-egy belső kurátorának válogatása és koncepciója szerint.

Az idei tárlat előzményei a 2016-os Frissen, illetve a 2018-as Kilenc műteremből című bemutatók, és a tárlat most is annyit vállalt, hogy jelen lesz abban a pillanatban, amikor a titok formát talál magának. A kiállítás nézője úgy érezheti, hogy ott áll az alkotó mellett a mű születésének pillanatában. 

Az idei összeállításban szerepelnek Németh Marcell szobrászművész helyenként fény- és hangeffektekkel kiegészített acélreliefjei, Ördög Noémi, művésznevén Naomi Devil 21. századi, fiatalos életérzést megjelenítő olajfestményei, Richter Sára textilművész installációja, Horváth Éva Mónika „tömegjeleneteket” ábrázoló képei, Bojti András a tért szoborrá, térplasztikává formálását installációja, Szabó Ábel festőművész budapesti városképei, valamint Milorad Krstić Magyarországon alkotó szerb nemzetiségű képzőművész, animációs filmrendező kiállítása, melyen az alkotó a Ruben Brandt, a gyűjtő című új animációs filmjéhez kötődő alkotásokkal szerepel.  

2019.02.18