Dumplin' – Így kerek az élet
Dumplin', 2018 Színes, amerikai vígjáték-dráma, 110 perc
Túlsúlyosnak lenni eleve nem egyszerű, az meg csak tovább ront a dolgon, ha az ember anyja volt szépségkirálynő.

Mivel Dumplin nem örökölte édesanyja génjeit, gyerekkora óta súlyproblémákkal küzd, de ez nem viselte meg annyira, amíg élt a szintén molett, mégis életvidám és magabiztos nagynénje. Elvesztette a példaképét, az anyjával pedig nem egyezik az értékrendjük. Lázadásból benevez a városi szépségversenyre, ami igazi érzelmi hullámvasúttal jár: először tovaszáll a kevés önbizalma is, majd szépen lassan megtanul úgy viszonyulni a külsejéhez, ahogy azt a nagynénje tette – miközben elkezdi megérteni az anyja világát is. A Dumplin’ – Így kerek az élet kicsit döcögősen indul és néha a giccs határán táncol, de a szerethető karakterei, megható pillanatai, pozitív üzenetei és a Dolly Parton-slágerekből álló filmzenéje leveszi a nézőt a lábáról.

viktoriacz
2019.03.28