Fájdalom és dicsőség
Dolor y gloria, 2019 Színes, spanyol filmdráma, 113 perc
Gyakorlatilag a cannes-i premierrel egy időben kapjuk meg Almodóvar legújabb és talán eddigi legszemélyesebb filmjét.

A Fájdalom és dicsőség főhőse Salvador Mallo, az egykor szebb napokat látott filmrendező, akit ugyan mindenki zseninek tart, de már évek óta alkotói és egészségügyi válságban van, és nem forgat semmi újat. A múlt és a korai filmjei dicsfénye aztán egyik nap ráragyog, amikor felkérik, hogy vegyen részt a legnagyobb sikerfilmje felújított kópiájának vetítésén a film sztárjával együtt. Csakhogy a színésszel már nem beszéltek több mint húsz éve, ugyanis alaposan összevesztek a közös alkotás közben. 

A párhuzam nyilván azért is adja magát, mert a főszereplő egy filmrendező, de nemcsak emiatt könnyű hasonlóságot találni Mallo és Almodóvar között, hanem azért is, mert a gyermekkori évek felidézésekor a direktor látványosan emel be általa már többször elmesélt önéletrajzi elemeket a fiktív Mallo gyerekkorába. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a Fájdalom és dicsőség egy önéletrajzi film lenne, nem erről van szó: a fikció és a valóság keveredéséből születik itt valami új. Ahogy a címből is sejthetjük, Almodóvar új munkája egy tépelődő, önmarcangoló, ugyanakkor önnön dicsőségében is örömmel fürdőző melodráma egy nagyszerű Antonio Banderasszal a főszerepben. Az életműösszegző szándéka miatt elsősorban a rendező hardcore rajongóinak ajánlott, de azok sem fognak azért nagyot csalódni, akik csak most kezdtek ismerkedni vele.  

Tulu
2019.05.15