33. Mesterségek Ünnepe – Központban a lábbeli
Budapest, Budavári Palota, augusztus 17 - 20.
Idén 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában a hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál az év várva várt családi rendezvénye, az idei díszvendég Japán, a fesztivál kiemelt témája pedig a lábbelikészítés lesz.

A rendezvényen közel ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programmal, mesterségbemutatókkal és népi játszóházakkal várják a látogatókat, akik a kézműves látványműhelyekben megismerkedhetnek a szakmák rejtelmeivel, és ki is próbálhatják a mesterségeket.

 

 

 

A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a lábbeli. Különösen nagy hangsúly kerül a szegedi papucsra, kiállítások, divatbemutatók várják az érdeklődőket, elleshetik a cipészmesterek titkait, és az is kiderül, hogy hogyan értelmezik újra a hagyományos lábbeliket kortárs magyar cipőtervezőink. De érkeznek cipőkészítők Izlandról és Spanyolországból is, a törökországi mester műhelyében pedig a Harry Potter-filmek lábbelijeit csodálhatják meg az érdeklődők. 

 

Idén Japán lesz a díszvendég: a japán mesterek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a kimonókkal, a legyezőkkel, a japán lábbelikkel, a kerámiákkal, a furosiki batyuval, a kokesi babával és még sok más érdekességgel; megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, vagy akár japánosan friss virágcsokrot rendezni, de meg is kóstolhatják a japán ételeket és italokat. Emellett a japán kultúra legemblematikusabb hangszere, a japán dob, a taikó is bemutatkozik.

 

Ebben az évben először nyitják meg a folkkocsmát folk karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal A rendezvényen kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek majd utánozhatatlan vásári hangulatot. 

 

A színpadokon a négy nap során fellépnek hazánk legkiválóbb népzenészei, énekesei, mesemondói, néptáncosai. Ott lesz többek között Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, Bársony Bálint egy egészen különleges zenei csemegével a Magyar Rhapsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartett egy közös koncerttel, valamint a Fitos Dezső társulat. Augusztus 17-én vendég lesz az Úton van a Czifra Központ projekt, amelynek keretében bemutatkozik a Romani Design, fellépnek Sárközi Lajos és zenekara, valamint a Snétberger Alapítvány ösztöndíjasai. 

2019.08.05