Totál káosz
Megjelent

Szeptember 11. annak idején bizonyos filmekre is óriási csapást mért: némelyiket át kellett írni, újraforgatni jeleneteket. Barry Sonnenfeld két filmjével is ráfaragott: a Sötét zsaruk 2.-t átkozmetikázták, a Totál káoszt pedig a bemutató előtt egyszerűen levették a műsorról, és ideiglenesen dobozba tették. Európában is mintegy fél tucat országban vetítették csak a mozik, hozzánk pedig csak videón, illetve DVD-n jutott el.


A "MIB rendezőjétől"-címke bizonyára felkelti majd az érdeklődést, ám ez a film sokkal többre hivatott, mint akár Sonnenfeld agyonkedvelt mozijai a sötét zsarukról. A Totál káosz persze nem véletlenül járhatott így: a történet középpontjában egy konyhamalachoz hasonló atombomba áll, amit végighurcolnak egész Miamin, majd teljesen idióta módon felcsempészik egy repülőgépre, s közben mintegy véletlenül bekapcsolják. Az óra ketyeg, három pont. Az ördögi szerkezet körül csetlenek-botlanak a teljesen kattant szereplők: a lecsúszott újságíró, a lefáradt milliomosfeleség, a két balszerencsés bérgyilkos, a két kisstílű bűnöző, egy Jézushoz hasonlító csavargó, orosz fegyverkereskedők és egy marha nagy, marha ronda, sztoikus varangy, aki ocsmány váladékot fröcsköl a köreit háborgatókra. Kiváló színészgárda gyűlt össze haknizni - talán csak Rene Russo halovány kissé, ám szép. (A lányát játszó Zooey Deschanel pedig még szebb.) Sonnenfeld bebizonyítja nekünk, hogy remek alkotógárdával, kevés pénzből sokkal-sokkal jobb filmet lehet készíteni, mint túlfizetett arcokkal, robbanásokkal (na jó, egy itt is van) és agyonvariált digitális trükkökkel.

*****

Extrák:

Szívfájdítóan kevés: a film ötperces változata, illetve a rendező kommentárja.

**

Hang: magyar, angol, cseh
Kép: 16:9/1, 85:1, színes
Felirat: magyar, angol, lengyel, cseh

BIG TROUBLE
2002 amerikai krimivígjáték Hossz: 85 perc Forgalmazó: InterCom Rendező: Barry Sonnenfeld Szereplők: Tim Allen, Rene Russo, Dennis Farina, Tom Sizemore, Janeane Garofalo, Jason Lee, Stanley Tucci, Zooey Deschanel
Wynarski
2003.04.01