Fellini: Róma
Roma, Olasz-francia filmdráma, 115 perc, 1972
Amikor bemutatták a hetvenes évek elején ezt a filmet, némi kritikai fanyalgás övezte - nálunk is. Csak a rajongói tartottak ki az itáliai képíró mester legújabb alkotása mellett. Pedig talán nem volt illetékesebb rendező, aki az Örök Városról filmet forgasson.

Fellini Rómája csak az övé, szubjektív nézete a városnak, de ha beleilleszkedünk a szemléletébe, mi is ilyennek látjuk Olaszország fővárosát. 

Dokumentum és fikció keveredik, de kit érdekelnek a műfaji határátlépések, amikor a meggyőző városképek magukkal ragadnak, s már mindent elhiszünk Fellininek, még a beállított és megrendezett áldokumentum részleteket is. Merthogy Fellini-parádé ez a javából. Legemlékezetesebb képsorai: a bordélyházi jelenetek, a papi divatbemutató, a város esti-éjszakai életének lüktetése - örökre beivódtak emlékezetünkbe, s ha netán Rómába vet jó sorsunk, mint egy rég olvasott útikalauz nyomán keressük Fellini helyszíneit, figuráit. Félő, hogy ma már csak a barbárságot jelképező, a filmbe folyton berobogó vad motorosokat találnánk. 

Fellini Rómája vallomás egy városról, melyet ugyanúgy lehet szeretni, mint egy szép nőt. Róma anyácska ugyanis természetesen nőnemű. Nem véletlenül ered a kamera az esti utcán hazafelé tartó Anna Magnani nyomába, aki nem hajlandó szóba állni Federicóval. Búcsút int, amiként maga Róma is, melyet sokszor fel kell keresni ahhoz, hogy azt higgyük, tudunk róla valamit. 

2006.02.08