Hirtelen 30
13 Going On 30, amerikai vígjáték, 93 perc, 2004
Paramount Channel, szeptember 20. 16:50
Soha sem tartozott a hollywoodi sablon szerint gyártott romantikus filmvígjáték a kedvenc stílusaim közé, de ez a film határozottan megerősítette bennem, hogy ha továbbra is ezt a csapásvonalat követi, még a puszta megtekintés esélyét is kétségesnek ítélem majd.

Tudják ezek az álomgyári producerek, hogy mitől döglik a mozirajongó, pontosabban, hogy mitől kellene neki... 

Itt is biztosra mentek: tuti forgatókönyv, amelyet a rendkívül sikeres Mi kell a nőnek? című film sztárpáros írói jegyeznek (Josh Goldsmith és Cathy Yuspa), Sundance-díjas rendező; Gary Winick, aki a Mostohám a zsánerem filmjéért kapta a legjobb rendezéssel járó elismerést, és az ígéretes, angyali mosolyú, Arany Glóbusz-díjas főhősnő, Jennifer Garner. 

Filmünk szüzséje a 13 éves Jenna jellemrajzával kezdődik; szegény kicsi lány nagyon igyekezne, hogy bekerüljön a suli elit csajcsapatába, de csak nem jön neki össze. Sorozatos kudarcra van ítélve ezen a téren, amely szörnyen megviseli kicsi főhősünk még kisebb lelkivilágát. Minden vágya az, hogy 30 éves, sikeres, szexi nő lehessen, és láss csodát, teljesül a kívánsága. Innentől a történet immár a „nagy” Jenna bukdácsolása körül bonyolódik a menő New York-i szinglik világában. Akár még érdekes is lehetne, de nem az... 

Jellegzetesen hollywoodi léptékű, lapossá koptatott társadalomkritika, halovány sztori. A gyenge dialógusokat és a szellemtelenséget megint a jól bevált moralizálás segítségével próbálják elfeledtetni. A közhelyek a becsületes és tisztességes életről, önmagunk megtalálásának fontosságáról és a szerelem mindent legyőző erejéről ezúttal a tündérmesék hitelességével sem rendelkeznek, az utolsó 10 perc erőltetett „minden jóra fordul” kötelező dramaturgiája pedig kínosan ostoba. Az amerikanizált tömegkultúra minden végkészítményéről sugárzik ez az eltökéltség a boldog végre, és a nyúlós happy end különösen ebben a műfajban szokványos zárásmód. A történetvezetés snittről-snittre kiszámítható, nincs benne semmi meglepő fordulat, a képi világ, nos ez talán még hozza a műfajban elvárhatót. Don Burgessnek (operatőr) sikerül valamelyest életet lehelni az amerikai szinglivilág elhasznált enteriőrjébe. Pozitívum még Jenifer Garner is, aki nagyon szép, és akad a filmben pár jellemkomikumból fakadó vicces jelenet, de ennyi... Szóval megint a szokásos lemez: felszínes és talán még az átlagosnál is bugyutább tanulságok mentén haladhatunk a sekélyes végkifejlet felé. 

macsek
2006.05.25