A velencei kalmár
The Merchant of Venice, 2004 Színes, feliratos amerikai filmdráma, 138 perc
Aki ismeri Shakespeare A velencei kalmárját, tudja, mennyire ellentmondásos mű. Egyszerre komédia és tragédia, hiszen a szokásos vígjátéki vándormotívumok (fiúnak öltözött lányok, a szerelmesek próbatétele), szép és vidám fiatal emberek mellett egy valódi tragikus hős is megjelenik benne Shylock, a zsidó uzsorás alakjában (aki ráadásul nem is egyezik meg a címszereplővel, mint azt sokan hiszik).

Michael Radford rendező (1984, Neruda postása) vállalkozása mindenképpen merésznek mondható, hiszen a mai hiperpíszi világban nagyon nehéz bármihez is nyúlni, amiben elhangzik a „zsidó” szó, másrészt az eredeti műben valóban találhatók antiszemita megnyilvánulások (ez természetesen nem azt jelenti, hogy a darab maga antiszemita lenne). 

Ő azonban ügyesen teremti meg a helyes arányokat: nemcsak Shylock kegyetlenségét mutatja be, de gyakran látunk olyan képsorokat is, melyekben a velencei zsidókat látványosan elkülönítik, megalázzák, leköpik. A szerepet ráadásul a ma élő egyik legnagyobb színészre osztotta. A drámában eleve Shylock a legsúlyosabb, legkidolgozottabb figura - Al Pacino játéka pedig a filmben ennek akkora súlyt ad, hogy mellette mindenki más (nehéz elhinni, de még Jeremy Irons is) törpének tűnik. És ha a darabban győznek is az elkényeztetett szerelmesek, a film maga pedig - okosan - nem igazít el, hogy kié is az igazság, elég meghallgatni az általa előadott monológokat, hogy tudjuk. S mindez nem volt elég a provokatőr rendezőnek: a Shakespeare-műben fellelhető homoszexuális vonatkozásokat olyan hangsúlyosan jeleníti meg, hogy néhányan biztos felszisszennek. Tehát vigyázat: mélyvíz, csak úszóknak! 

fürkész
2006.06.08