Én, Pán Péter
Finding Neverland, angol-amerikai filmdráma, 111 perc, 2004
HBO, október 22. 15:10
Néhol mókázós, néhol szívszorító, de velejéig igazi mese egy bolondos íróról, gyerekekről, a csodák létezéséről és a bennük való hit hatalmáról. Az univerzális Pán Péter toposz születésének kerettörténete vászonra fektetve, de szerencsére ennél jóval messzebbre röpít.

Ezért is elbaltázott kicsit a magyar cím, ugyanis az csak a felszínen lebegő kósza mellékszál, hogy a sztori James Matthew Barrie, a gyermeklelkületű, némiképp alkotói válságba zuhant jeles skót íróról szólna. Valóban ő a történet kiindulási gócpontja, de voltaképpen ez a mese a csodákról szól, arról, hogy menthetetlenül körbe vagyunk véve velük, csak jobbára a hanyag közönyösség leplével takarózva semmit sem veszünk észre, ami túlmutat a kisszerűségen.

Barrie – Porthos nevű bernáthegyi kutyájával lebonyolított – egyik szokásos sétája folytán összeakad a Llewelyn Davies családdal; négy helyes kölyökkel és a fiúk nemrég megözvegyült mamájával. A szomorú sors és a gyermeki ártatlanság hamar kihozza Barrie-ből a játékos kiskamaszt, aki tiszta szívvel bolondozik a srácokkal, és sztorijai folytán hajóvá válik a domboldal, egy egyszerű botból kard lesz, és ebben a világban bárki megtanulhat repülni. Ez az a Sohaország, aminek ötlete ihletet ad Pán Péter világához, és bájos kis lakói történetéhez.  

Forster rendezői megközelítésmódja nem különösebben kivételes, de mindenképpen hatásos, és abszolúte sallangmentes, ahogyan a szikár dramaturgia is pontosan eltalálta, hogy hogyan lehet tiszta érzéseket és érzelmeket vászonra vinni anélkül, hogy az érzelgősség nyúlós masszája fröcskölne a néző arcába. 

Johnny Depp – ahogyan ezt már számtalanszor bebizonyította – most is zseniális; igazán megejtően gyermeki, hóbortos, őszinte és súlytalan Barrie szerepében, aminek következményeképp gond nélkül hisszük el neki, hogy csodák igenis léteznek a mi világunkban is. 

macsek
2007.02.08