Deja Vu
Amerikai thriller, 128 perc, 2006
Ez az a fura, tarkótájon csiklandós érzés, amikor az ember úgy él meg egy eseményt, mintha az a múltjából egy darab lenne. A kellemetlen kívülállóság és ijesztő ismerősség érzése Tony Scott filmjében is betalált, azzal a különbséggel, hogy voltaképp mindezek ellenére egészen élvezhető.

A Mátrix óta ugye tudjuk, hogy a deja vu hibát jelez a rendszerben, de hogy a Scott féle Deja Vu mennyire számít fatális baklövésnek, arról erősen megoszlanak a vélemények. Mert látunk egy nem túl eredeti ötletre építkező, túlkombinált szerelmi, akció és drámai szálat, továbbá leginkább felszínes, kétdimenziós figuraként lézengő alakokat. Viszont el-elejtve találunk a moziban masszívan odapakolós akciójeleneteket, a gyönyörűen komponált autósüldözésektől – amiben Scott igazi nagymester – egészen a több száz méter magasban való zsonglőrködésig.

A történet kezdetén megismerkedhetünk Doug Carlin ügynökkel, aki rutinnyomozás közben hirtelen „szimatot kap”, mert ugye azt nem írhatjuk, hogy megcsapja a deja vu, pedig pont erről van itt szó. Szóval ügybuzgó nyomozónk beleveti magát a megérzéseibe, és egyre furább szálakat fed fel, mígnem egy szigorúan titkos katonai időgép visszarepíti emberünket a múltba, hogy kapja el a hajórobbantó rosszfiúkat.  

A sztori lényegét ne keressük, mert nincs neki olyan, de csupán a lényegi mivoltra utaló elemek is több mint ismerősek már valahonnan, azonban a nyomokban lenyűgöző akciólátvány-tartalom miatt bebambulós kanapémozinak kiváló.  

macsek
2008.01.18