Fűrész V.
Saw V., 2008 Színes, feliratos amerikai horror, 92 perc
A Fűrész-franchise a horror műfajának egyik legrafináltabb blöffje, amely megérdemelt helye, a videotékák hátsó polcai helyett rendre a mozis toplisták élén tűnik fel - de vajon miért?

 Már a hatvanas években rendre készítettek a Fűrészhez sokban hasonlító trancsírozós filmeket, ám ezeket a slashereket olcsón, és különösebb hírverés nélkül gyártották le és mutattak be. Újkori verziójuk azonban, bár szintén filléres produkcióként indult, valójában egy ügyesen felépített, saját magát újra és újra reprodukáló mitológiát és megfelelően szürreális képi világot teremtett, amelyet aztán milliárdos médiakampány keretében indítottak útjára - immár ötödik alkalommal.

És bár az eredeti gyilkos géniusz rég halott, valahogy mindig sikerül visszahozni, részben a különböző idősíkok variálásával, részben mindenféle bűvészzsebekből előrángatott végrendeletek és üzenetek segítségével, illetve néhány lelkes tanítvány útján. Nehéz is már követni, hogy ki miért zár valamiféle zavaros erkölcsi indokkal embereket halálos csapdába, és hogyan tereli rendre másokra a gyanút, de az az érzésem, hogy ez a néző számára is csak gyenge alibi. Mert itt mindenki azokra a brutális tákolmányokra kíváncsi, amelyek cafatokra tépik, lefejezik, megfojtják, csonkolják, vagy éppen szétmorzsolják az embereket, ha lehet, minél lassabban. Bezony, ilyenek vagyunk, és ezt számos klinikai kísérlet és a Fűrész folyamatos sikere is fényesen bizonyítja. Halálra csikizés pihe-puha párnával sajnos nincsen, mert nem illik ebbe a véres, mocskos képbe. 

Vízer
2009.01.06