Rocketeer
The Rocketeer, amerikai fantasztikus kalandfilm, 104 perc, 1991
Egy újabb mű, mely bátran beilleszthető a kilencvenes évek eleji méltán elfeledett videós sikerfilmek - úgy, mint Palimadár, Nindzsa akadémia, Spionfióka , stb… - közé. Ennek ellenére (netalántán éppen ezért) kizártnak tartom, hogy ne csaljon néhány nosztalgikus örömkönnyet a korabeli nézősereg szemébe.

Az ifjú Cliff Secord és társa hosszas kísérletezgetés után kifejleszt egy speciális felszerelést, melynek segítségével képes lesz a nagysebességű repülésre. Mivel az 1940-es évek elején idején járunk, néhány piros karszalagos katona érdeklődését is felkelti a találmány, ezzel ugyanis új fejezetet nyitnának a háborús történelemben.

Éppen ezért Cliff barátnője segítségével rendkívüli küldetésre indul, mely során igazi hőssé válhat, és tettei révén még meg is változtathatja a világ folyását. És bár maga a produkció már kevésbé bír világmegváltó jelleggel, képtelenség nem észrevenni, hogy a Robert Downey Jr. által fémjelzett Vasember alkotóira mekkora hatást gyakorolt.

kirsch
2009.07.16