Charley nénje
Zalaegerszeg, Kvártélyház, 2011. augusztus 19. 20:30
A Kvártélyházat 1765-ös építése óta sok mindenre használták: volt kaszárnya, működött benne patika, és helyet adott közigazgatási intézményeknek. 2007-ben alakították ki az udvart úgy, hogy ott nyaranta szabadtéri előadásokat tarthassanak.

Az ötletgazdák ugyanis felismerték a több száz éves, patinás épület sajátos hangulatában rejlő lehetőségeket. Az idei programban is könnyű, nyári estékre való színdarabokat válogattak: komédia, musical, zenés-táncos darabok szerepelnek a repertoárban.

 

Július 16-án mutatják be Brandon Thomas örökbecsűjét, a Charley nénje című zenés vígjátékot, amelynek a első bemutatója 1970-ben volt Budapesten, sikere pedig azóta töretlen.  

A két oxfordi diák, Charley és Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, akiket ügyvéd gyámjuk féltékenyen őriz a kíváncsi férfi tekintetektől. A fiúkat nem veti fel a pénz, ezért kevés esélyük van a zord fiskálist megnyerni. Charley dúsgazdag nénjének látogatásával azonban felcsillan a remény, remek tervet eszelnek ki, ami viszont meghiúsulni látszik, Donna Lucia ugyanis nem érkezik meg.  

Ráveszik egy barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét, és minden szépen halad addig, amíg az igazi Donna Lucia be nem toppan.  

Zsú
2010.07.14