Will Gluck második játékfilmje kamaszkori önmagunkhoz szól. Az Amerikai pite-féle idétlenkedések helyett a megidézett mester,  John Hughes modorában piszkálja meg a facebook-generáció lelkivilágát, őszintén és élvezetesen avatva témává az első szexuális élményt övező kérdéseket és félelmeket. A Könnyű nőcske a saját magára és helyzetére bölcsen és szellemesen reflektáló főhősével a Tina Fey nevével fémjelzett Bajos csajok és az Apatow-birodalom kamaszmozija, a Superbad - avagy miért ciki a szex? nyomvonalát követi.

Olive Penderghast (Emma Stone) önbizalma nulla – gondolom, ez az érzés is dereng mindenkinek a messzi múltból –, mert deszka, és még soha senki nem hívta randira a suliból. Ám egy szép napon egy félreértett megjegyzése a szüzessége (nem) elvesztéséről lavinát indít el, és ha már így alakult, bájos hősnőnk kapva kap az alkalmon, hogy meglovagolja a hirtelen jött népszerűséget. De vajon jó-e olyasmit híresztelni magunkról, ami meg se történt, és meddig játszhatunk a tűzzel büntetlenül? Nos, a Könnyű nőcskében megleljük a választ, és ha elég nyitottak vagyunk a film fanyar és összetett humorára, továbbá van szemünk és fülünk a számos filmes, irodalmi és zenei utalásra, garantáltan szórakoztató másfél óra elé nézünk.