Manhattan

est.hu:
10/10
|
olvasói
10/10 (7)
Na, ez az, amit Woody Allen rajongói keménymagja a mester második legjelentősebb alapműveként szokott emlegetni. Talán egy hajszálnyival komolyabb hangvételű mű, mint az Annie Hall volt, de mindvégig felvonultatja Allen védjegyeit.
És természetesen ezúttal sem bírjuk ki, hogy ne idézzünk fel legalább egy halhatatlan szállóigét: „Az emberek szüntelenül felesleges neurotikus problémákat találnak ki maguknak, mert ezáltal nem marad idejük arra, hogy a világmindenség sokkal nehezebben megoldható, igazi nagy problémáival foglalkozzanak.” 
 
Isaac Davis, a sikeres vígjátékíró otthagyja televíziós állását, csak azért, hogy minden idejét a regényírásnak szentelhesse. Ám írás helyett inkább megpróbál magyarázatot találni elhibázott életére és a nőkkel való szerencsétlen kapcsolatára. Egyelőre nem sok eredménnyel. Felesége, Jill elhagyja, hogy végre összeköltözhessen leszbikus szerelmével. Isaac szerelme, a középiskolás Tracey szintén szakít vele, mert még fiatal és tanulni akar. Mary, a túlképzett és túl neurotikus újságírónő pedig, akit a legjobb barátja mutat be neki, pont olyan, mint ő, épp ezért elviselhetetlen. 
kirsch
2010.12.02
|
Manhattan
amerikai melodráma, 100 perc, 1979
Csodálatos New York film értelmiségiek szerelmeiről, bénázásairól és a Hudson-öbölről.
Rendező:

Woody Allen

(1 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
18:20
Tűzparancs
amerikai akciófilm, 1996
18:30
Zorro
olasz-francia kalandfilm, 1975
18:40
A galamb
török film, 2018
18:40
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
10:15
Transformers: Mentő Bot Akadémia
I. évad, 6. rész: A mentésre váró bot
10:15
Nyuszipoly
2016, III. évad, 90. rész: Fülkereső kaland
10:16
Bing
I. évad, 77. rész: Bing Bunny 01 1077
10:20
Super Wings - A szárnyalók
dél-koreai animációs filmsorozat, Gondolák városa, 2014
10:20
Csoda Kitty
2017, I. évad, 29. rész: A csodálatos tutajkaland
Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.