Goya kísértetei

est.hu:
9/10
|
olvasói
7/10 (37)
Bár éppenséggel van benne némi gyakorlata (lásd: Amadeus; Larry Flint, a provokátor; Ember a Holdon), Milos Forman az egyik legnagyobb spanyol festő, Francisco José de Goya y Lucientes élete és munkássága alapján nem szabályos életrajzi filmet forgatott.
Jócskán elrugaszkodott ugyanis a jól ismert biográfiától, és az ellenőrizhető tények, történések helyett két fiktív figura Goyához és főleg egymáshoz való viszonyára koncentrált - nagy hangsúlyt fektetve a film történelmi hátterét nyújtó rettegett spanyol inkvizícióra. 
 
Habár a művész előszeretettel festett különféle rémeket, szörnyalakokat (lásd például a Fekete festmények képsorozatát), a cím mégsem ezekre utal, hanem - ahogy az a cselekmény során viszonylag hamar ki is derül - egy inkvizíciós papra, Lorenzo testvérre és egy eretnekséggel megvádolt fiatal lányra, aki nem mellesleg Goya egyik modellje.
 
A hősök a cselekmény során fizikailag és lelkileg is nagy utat tesznek meg - eközben pedig a festő maga gyakran válik mellékalakká: csupán külső szemlélője, vagy ha úgy tetszik, közvetítője a másik két, folyamatosan egymásba gabalyodó sorsnak (ahogy munkáiban is szívesen közvetítette például A háború borzalmait). Ennek megfelelően a kalandos, mozgalmas sorsú festő hosszú, 82 évnyi életéből a vásznon csak az 1792 és 1809 közötti, a IV. Károly uralmát nyögő, majd a francia-angol seregekkel hadban álló Spanyolország korszaka jelenik meg. Ezzel egy olyan időszak csodálatos többértelműséggel, szépen újra és újra visszatérő, sokjelentésű motívumokkal, ismétlődésekkel ábrázolt, felzaklató mozgóképes lenyomata tárul fel, amely talán még a miénknél is őrültebb volt. 
fürkész
2007.06.27
|
Goya's Ghosts
spanyol romantikus filmdráma, 114 perc, 2006
1792-ben a híres spanyol festőnek meggyűlik a baja az inkvizícióval: szépséges múzsáját eretneknek nyilvánítják, ő pedig minden befolyását latba veti a lány érdekében. Forman mester legújabb életrajzi filmje.
Rendező:

Milos Forman

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2007. július 5.
(8 kép)


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
18:10
Cecelia Ahern: Két lépés a menny
német romantikus film, 2013
18:25
Tapló Télapó
amerikai vígjáték, 2003
18:30
A szerencse háza
amerikai krimivígjáték, 2017
18:40
Pókerarcok
amerikai filmdráma, 1998
18:50
Ramona és Beezus
amerikai családi film, 2010
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.