Sötétkékmajdnemfekete

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (64)
Az elsőfilmes spanyol rendező halk szavú, ugyanakkor igen szórakoztató filmje egy nagyon helyes és kedves fiú útkereséséről, a felnőtté és függetlenné válás embert próbáló kihívásairól szól.
Főhősünk, Jorge tényleg a „rendes srác” mintaképe: egyedül ápolja magatehetetlen apját, s kényszerből annak házfelügyelői munkáját is végzi, hogy biztosítsa megélhetésüket. Barátjával, Israellel a háztetőn berendezett törzshelyükön ábrándoznak a jövőről. Jorge a munka mellett, sok év alatt, végre befejezte ugyanis az egyetemet, diplomát szerzett, és most állandóan állásinterjúkra jár: egy jobb állásról és életről, meg a mindezt szimbolizáló drága öltönyről ábrándozik. Jorge bátyja börtönben van, ahol a színjátszó körben összejön egy lánnyal, akinek egyetlen vágya van: teherbe esni, hogy átkerülhessen a sokkal lakályosabb kismamarészlegre. Sajnos azonban e terv végrehajtásához Jorge segítségére is szükség lesz. Pedig az ő szerelmi élete már enélkül is elég nyomorúságos volt, amit - csakúgy, mint karrierterveit - az osztálykülönbségek látszanak beárnyékolni. A jómódú szomszéd lányba szerelmes reménytelenül gyerekkora óta. A romantikus események mellett további komoly szórakoztató értéket képvisel az a történetszál is, mely Israel nemi identitásának problémáit járja körül. 
 
A film remekül megírt dialógusokkal és szituációkkal, gördülékenyen, hiba nélkül és szórakoztatóan meséli el egy húszas éveiben járó fiatalember vonzásait és választásait. Remek nyáresti mozinak ígérkezik: lehet sírni, nevetni, összebújni. Ja, és a film zeneszerzőjének nevét is érdemes lesz megjegyezni: Pascal Gaigne. 
 
Odor Emília
2007.06.20
|
Azuloscurocasinegro
spanyol filmdráma, 105 perc, 2006
Életviteli kérdéseket feszegető spanyol dráma arról, hogy azt kell-e csinálnunk, amit elvárnak tőlünk, vagy inkább azt, amire vágyunk.
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2007. június 28.
(9 kép)


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
Szo
21
18:15
Légy a Valentinom!
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:20
Ilyen az élet
amerikai vígjáték, 2010
18:20
P.S. I Love You
amerikai romantikus vígjáték, 2007
18:35
Thelma
norvég horror, 2017
18:40
Bűnvadászok
olasz akcióvígjáték, 1976
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.