Ultraviola

Az Equilibrium rendezőjének új mozija nem kihívás, de kétszer is meggondolandó esti program. Bár a képi világ és a zene egészen korrekt, egy másfél órás videoklip nem túl kecsegtető vállalkozás. Az alkotók képregény-adaptációként harangozták be a filmet, de leginkább a 98-ban futó azonos című minisorozat zanzásított átiratáról van szó. Ettől persze, még nem kéne, hogy rossz legyen, de a sztorilájn finoman fogalmazva sem áll a világosság magaslatán. Kesze-kusza, veszettül pörög, van sok akció, kicsi dráma, de a történetfonal elkapása lehetetlen vállalkozásnak tűnhet, próbálkozni persze sosem árt…
 
A sötét jövőben járunk, ahol éppen polgárháború dúl az elnyomó rezsim és a mutánsok egy csoportja között, akik egy járványnak köszönhetik szuperképességeiket. Violet is a lázadók csapatát erősíti; a gyönyörű fiatal nő olyan erővel bír, mint három bevadult bika. Megmenti egy halálra ítélt fiú életét, amikor vagy 15 katonát döngöl földbe puszta kézzel. A kormány persze felveszi az elsőszámú közellenség listára, de nem nagyon tudnak annyi embert ráuszítani, amivel a formás mutánslányka simán el ne bánna… 
 
A címszereplő hölgy színészi teljesítménye valójában értékelhetetlen, viszont néha olyan megejtően szomorú szemekkel bambul a kamerába, és olyan vadító göncökben bunyózik, hogy ezt az „apróságot” azonnal el is felejtjük neki. 
 
A másodvonalbeli számítógépes akció-játékokon szocializálódott réteg imádni fogja, mert a „grafikája” üt, és a vér is elég rendesen fröcsköl össze-vissza, ráadásul a nemlétező sztori sem kavar bele a jól szerkesztett kaszabolós jelenetekbe.