3D vetítések

Kasszandra álma

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (62)
Nem titok, hogy Woody Allen a legperverzebb filmes Manhattan szigetén és azon túl, azt azonban kevesen jósolták volna meg, hogy a neurotikus zseni idős korában nem önmagához nyúl (téma után), hanem fiatal férfiakhoz: a Kasszandra álma londoni munkáskörnyezetben játszódó, tolsztoji mélységű erkölcsi dráma.
Az önirónia és -sajnálat nagymestere sorozatban harmadik krimijét készítette el a brit fővárosban, mely hely a jelek szerint annyira megérintette őt, hogy hirtelen az angol újhullám egyik jeles alkotójának képzelte magát. A Match Pointhoz hasonlóan itt is a könnyű siker és érvényesülés vágya vezeti ifjú hőseinket, csakhogy most nem a felső tízezer köreiben botladoznak hazugságok és hullák között, hanem saját környezetükben. Terry (Colin Farrell) és Ian (Ewan McGregor) jóravaló testvérek, akik kisebb adósságba verik magukat, hogy megvehessék gyermekkori álomhajójukat, egy kis vitorlást. Terry játékszenvedélyének köszönhetően az adósság gyorsan nőni kezd, ráadásul Iannek is sürgősen pénzre van szüksége, mert imponálni akar új színésznő szerelmének (Hayley Atwell kiköpött Mariel Hemingway a Manhattanből). A megoldást a tehetős orvos nagybácsi jelentheti, aki szívesen segít, csakhogy előbb egy szívességet kér a fiúktól. Nem kicsit. 
 
Az író-rendező Allen a társadalmi problémáktól kezdve a bűn és bűnhődés kérdésén keresztül a szerelemig mindent belezsúfolt ebbe a távoli drámába, melyre a szereplők tekintetében nem lehet panasz, de Philip Glass repetitív-monumentális zenéjével kiegészülve már olyan hatást kelt, mintha Bergman rendezett volna egy operettet. 
csmozi
2007.12.27
|
Cassandra's Dream
amerikai-angol krimi, 108 perc, 2007
Két munkásgyerek a könnyű boldogulást keresi napjaink Londonjában, de bűnbe sodródnak. Woody Allen osztja az észt, mint Lev Nyikolajevics Christie.
Rendező:

Woody Allen

Színész:

Ewan McGregor
(Ian)

Colin Farrell
(Terry)

Tom Wilkinson
(Howard)

Hayley Atwell
(Angela)

Sally Hawkins
(Kate)

Philip Davis
(Martin Burns)

Jim Carter
(garázs főnök)

Mark Umbers
(Eisley)

Andrew Howard
(Jerry)

Forgalmazza: Best Hollywood
Bemutató: 2008. január 3.

3D vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(15 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
18:10
Starsky és Hutch
amerikai vígjáték, 2004
18:15
Vadon
amerikai film, 2018
18:15
Hazugságok világhálója
amerikai thriller, 2018
18:25
Mindhalálig zene
amerikai musical, 1979
18:25
Everest
amerikai-izlandi-angol filmdráma, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.