3D vetítések

Pánik

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (90)
Tillát alias Till Attilát már több médiumból is ismerhetjük. A 39. Magyar Filmszemlén két díjat is nyert bemutatkozó nagyjátékfilmjével bebizonyítja, hogy a filmhez is van némi érzéke.
Újdonsült rendezőnk filmjében azt a népszerű dramaturgiai fogást alkalmazza, melynek lényege, hogy a szokásosnál több főszereplővel és több cselekményszállal dolgozik párhuzamosan, akik és melyek időnként találkoznak. A Pánik összes figurájával (egy pánikbetegségben szenvedő harmincas nő, vásárlási lázban égő, komolytalan édesanyja, anyját űrlakónak képzelő öccse, két, identitásválsággal küszködő rendőr, egy rettegő újdonsült anyuka stb.) a neurózis, a pánik és egyéb lelki betegségek témakörét járja körül. 
 
Ami a leginkább rendben van Tilla filmjében, az a látvány, de a párbeszédek is remekül vannak megírva (a két rendőr jelenetei néha egyenesen Tarantinót idézik) és a jelenetek legtöbbször színészileg is jók. Az alkotói nyilatkozatokkal ellentétben azonban úgy érezzük, a forgatókönyvíró-rendező mintha valójában egy cseppet sem akarta volna feltérképezni ezeknek a (pánik)betegségeknek a mibenlétét - azokat kizárólag a nevettetés ürügyén használja. Amivel nincs is semmi baj, csak vigyázni kell, mert a könnyedet csak egy hajszál választja el a felszínestől és az ürestől. Remélhetőleg az alkotó következő filmjében a tartalmat is megtalálja a profi forma mellé. 
 
Ennek ellenére a Pánikon igen jól el lehet szórakozni, szóval ne is törődjünk az efféle fanyalgással! Aki meg egy filmtől ennél többet is vár, az magára vessen...

fürkész
2008.02.27
|
magyar szatíra, 94 perc, 2007
Egy harmincas nő váratlanul bekerül a Pánik Klinikára, ahonnan megpróbál visszajutni a nem kevésbé pánikszerű hétköznapokba. Szatíra furcsa lényekkel.
Rendező:

Till Attila

Színész:

Gubík Ági
(Zsuzsi)

Schell Judit
(Dr. Berger Berta)

Bánsági Ildikó
(Elli)

Egri Márta
(Ilona)

Thuróczy Szabolcs
(Dick)

Kovács Lehel
(Dino)

Ónodi Eszter
(Dóri)

Kolovratnik Krisztián
(Kirill)

Stefanovics Angéla
(Hap Baby Katalin)

Forgalmazza: HungariCom
Bemutató: 2008. március 6.

3D vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(15 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Az Éles Gábor Triót a névadó 2009-ben hívta életre Móré Attilával, azzal a céllal, hogy egy sajátságos zenei nyelvet beszélő alkotói közösséget hozzon létre, mely 2010-ben Szkladányi András basszusgitárossal egészült ki.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
18:10
Ne lőj!
belga film, 2018
18:10
Olasz szerelem
német romantikus film, 2008
18:15
Fogtündér kisegér
argentín-spanyol mesefilm, 2006
18:20
Apróláb
amerikai animációs film, 2018
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.