A hihetetlen Hulk

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (6)
A Hulk-projekt újraindult az Ang Lee és Eric Bana-féle adaptációtól merőben eltérő felfogásban, friss lendülettel.
A 2003-as Hulkkal való összehasonlításoktól rogyadozik az internet, ezért inkább örüljünk annak, milyen rokonszenves kis képregény-adaptációt hoztak össze a Marvel filmosztályán egy Európából importált, ifjú akciórendezővel és egy sor olyan színésszel, akiket nem szoktunk efféle filmekben látni, élén a mesterklasszis Edward Nortonnal, valamint Tim Roth-tal ellenfelének szerepében, akit talán még nagyobb élmény figyelni. Louis Leterrier - a kisebb formátumú A nyakörv és A szállító 2. című opusokkal a háta mögött - olyan érdekesen vezeti be a Hulk-rejtélyt a hihetetlenül hangulatos brazíliai jelenetsorban, hogy nem is igazán mondhatni, hogy tűkön ülnénk a digitális szörny színre lépését várva. A forgatókönyv antimilitarista beállítása a lerágott csont kategóriába tartozik, de azért elviszi a konfliktust, ami a Hulknál is brutálisabb, második szörnnyel való küzdelemben csúcsosodik ki. Akkor lesz csak sok hangos csihi-puhi - exkluzív New York-i helyszíneken -, ami, bármilyen látványos is, a film kevésbé érdekes része. 
 
Kiadás: A 43 percnyi kihagyott jelenet - végigkövetve a cselekmény teljes hosszát - a film alternatív verziójának is elmegy, habár akciók nélkül: sok részletet megvilágít, viszont érzelgősebb a kelleténél. Van még werkfilm, alternatív kezdőjelenet, kisfilmek a két szörnyfiguráról és a kaszkadőrmunkáról, képregény-film összehasonlítás, továbbá a rendező és Tim Roth információgazdag audiokommentárja. Magyar, angol DD 5.1-es hang, magyar felirat - az összes extrán is. 

The Incredible Hulk, 2008, 108 perc, Select Video (16)
 
nelson
2008.11.17
|
The Incredible Hulk
amerikai akciófilm, 100 perc, 2008
A nagy zöld dühös emlős történetének eddigi leglátványosabb feldolgozása hozzá méltó ellenféllel és valódi színészekkel színesítve.
Rendező:

Louis Leterrier

Színész:

Edward Norton
(Bruce Banner)

Tim Roth
(Emil Blonsky)

Liv Tyler
(Betty Ross)

William Hurt
(Ross tábornok)

Tim Blake Nelson
(Samuel Sterns)

Ty Burrell
(Leonard)

Peter Mensah
(Joe Greller tábornok)

Paul Soles
(Stanley)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2008. június 12.

Műsoron a TV-ben

TV2
 2020.08.23., vasárnap, 23:45

Kapcsolódó cikkek



Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 1.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:30
És most valami egészen más
angol vígjáték, 1971
18:50
Az 5. hullám
amerikai sci-fi, 2016
18:55
Mit szólnátok az Adolfhoz?
német vígjáték, 2018
18:55
Kedves John!
amerikai romantikus filmdráma, 2010
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.