3D vetítések

David Gale élete

olvasói
9/10 (1)
Néhány évvel ezelőtt több olyan élvonalbeli hollywoodi mozi is készült, amelynek középpontjában egy kivégzésre váró elítélt személyes drámája állt, a trend azonban hamar kifulladt, miután a Ments meg, Uram! című film az általa nyert Oscarokkal kiaknázta a témában rejlő lehetőségeket. Alan Parker (Madárka, Angyalszív, Evita) most újra előbányázta a süllyesztőből a témát, és csavaros thrillert kanyarintott hozzá, amely annyiban különbözik a korábbi, hasonló jellegű filmektől, hogy inkább a titkok felfejtésén van a hangsúly benne, mintsem az emberi drámán.
David Gale (Kevin Spacey - Hetedik, Közönséges bűnözők, Szigorúan bizalmas) jó nevű egyetemi tanár és híres polgárjogi aktivista, aki egész életét a halálbüntetés eltöröltetésére tette fel, előadások tartásával és demonstrációk szervezésével küzdve céljáért. A sors gonosz fintora, hogy Gale-t előbb egyik ex-tanítványa simlis viselkedése miatt eltávolítják az egyetemről, majd a felesége által is elhagyott, lezüllött férfit halálra ítélik általa egyébként imádott kolléganője megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. Az addig a sajtótól mereven elzárkózó Gale három nappal a kivégzése előtt interjút ad a helyi lap újságírójának (Kate Winslet - Titanic, Mennyei teremtmények). Gale ebben elmeséli egész életét, és következetesen ártatlannak vallva magát, megkéri a nőt, hogy kutassa fel a gyilkosság valódi elkövetőjét. 
 
Többé-kevésbé élelmesen adagolva a feszültséget, Alan Parker jó mesterember módjára „kriminalizálja” a sztorit és dirigálja le a filmet, sajnálatos azonban, hogy e művelet során kevéssé lel társra választott színészeiben: Kate Winslet vagy a segédjét alakító Gabriel Mann halványabb annál, mint amit a történet alapján várhatnánk tőlük.
Homolka
2003.09.03
|
The Life of David Gale
amerikai-német thriller, 130 perc, 2003
A világéletében a halálbüntetés eltöröltetéséért küzdő polgárjogi aktivista a siralomházban várja kivégzését. Alan Parker thrillerében senki sem az, aminek látszik...
Rendező:

Alan Parker

Színész:

Kevin Spacey
(David Gale)

Kate Winslet
(Bitsey Bloom)

Laura Linney
(Constance Harraway)

Gabriel Mann
(Zack Stemmons)

Matt Craven
(Dusty Wright)

Jim Beaver
(Duke Grover)

Leon Rippy
(Braxton Belyeu)

Rhona Mitra
(Berlin)

3D vetítések


Linkek



Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:35
Varázs
amerikai vígjáték, 2018
18:40
Otthon, véres otthon
amerikai romantikus vígjáték, 1997
18:50
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
18:50
A holnap határa
amerikai kalandfilm, 2014
18:50
Géniusz
amerikai életrajzi film, 2016
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.