Szigorúan piszkos ügyek

olvasói
8/10 (5)
A hongkongi álomgyár produkciói kezdik elérni hazánkat, s miközben a tíz-tizenöt évvel ezelőtt készült akcióklasszikusok DVD-n bukkannak fel, addig a mozikban is fel-feltűnik egy-egy külföldön hírnevet szerzett, viszonylag friss alkotás. A távol-keleti filmek általában egy-két év alatt érik el a Nyugatot, így lehet, hogy a nálunk most bemutatásra kerülő Szigorúan piszkos ügyek Keleten időközben immár trilógiává bővült.


Ezúttal nem a féktelen kameramozgásokkal fényképezett tűzpárbajok, hanem két jól megragadott karakter és egy lebilincselő történet szögezi szemünket a vászonra. Az egyik férfi zsaru, de igazából gengszter, a másik fordítva. Ming a maffia megbízásából lépked egyre feljebb a rendőrség hivatali ranglétráján, Yan eközben a rendőrség téglája a gengszterbandában. Mindketten olyan régen játsszák a szerepüket, hogy olykor már maguk is zavarba jönnek, a törvény melyik oldalán állnak is valójában. Egyszer azonban a rendőrség és a maffia is rájön, hogy áruló van a soraiban. Ming és Yan azt a feladatot kapják, hogy derítsék ki, ki az áruló, vagyis saját magukat kellene lefülelniük. Ilyen előzmények után egy hongkongi filmben el kell jönnie a pillanatnak, amikor a két főhős szemtől szemben áll egymással.

A főszerepeket a hongkongi filmgyártás két nagy sztárja, Andy Lau (Fogy az idő, A vadság napjai) és Tony Leung (Szerelemre hangolva, Csungking expressz) alakítja: a macsó külső, amelyet álcájuk megőrzése végett kénytelenek viselni, törékeny belsőt rejt. Ez teszi mélyen átélhetővé figuráik dilemmahelyzetét, így kettősük nemcsak Al Pacino és Robert De Niro Szemtől szemben című krimijét, hanem a hetvenes évek francia zsarufilmjeinek hagyományát is felidézi.
nelson
21 January 2004
|
Hungarian title: Szigorúan piszkos ügyek
Hong Kongese crime, 92 min, 2002

Műsoron a TV-ben

Film Mánia
 2018.08.16., csütörtök, 10:40
 2018.08.19., vasárnap, 16:40

Links



Film premierek

Sötét elmék

amerikai sci-fi/horror, 105 perc, 2018

Luis és a zűrlények

német animációs film, 86 perc, 2018

Az én hősöm

belga-francia vígjáték, 90 perc, 2018

A kutyám nélkül sehova

ciprusi vígdráma, 93 perc, 2018

A kíméletlen

amerikai-angol-francia-kambodzsai-kínai akciófilm, 116 perc, 2017

Meg – Az őscápa

amerikai horror, 113 perc, 2018
Játék
A világhírű mexikói festőnő képei először láthatók Budapesten!
Filmek a TV-ben
18:10
Garázsvásári rejtélyek: Az esküvői ruha
amerikai-kanadai bűnügyi film, 2015
18:20
Agglegények
amerikai vígdráma, 2017
18:30
Az Emoji-film
amerikai animációs film, 2017
18:55
Két kopper
amerikai akcióvígjáték, 2010
18:55
Segítség, felnőttem!
amerikai vígjáték, dráma, 1988
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.