Avatar

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (661)
Az eddig is csak nagy dobásokkal (Terminátor, A bolygó neve: Halál, Titanic) jelentkező James Cameron hosszú várakozás, legutóbbi nagyjátékfilmje után 12 évvel végre előállt pályája eddigi legnagyobb mutatványával.
Rendezőnk eddig is akció-sci-fiben és látványban volt a legjobb – most azonban minden korábbi elképzelést felülmúlt. A vagyonokat érő látvány mögé pedig az alkotó még fordulatos történetet és némi társadalomkritikát is be tudott építeni.
 
2154-ben járunk. Főhősünk Jake Sully, a tolószékbe kényszerült volt tengerészgyalogos, aki esélyt kap arra, hogy ismét két lábra álljon – egy bizonyos módon legalábbis. A férfi a Pandora bolygóra utazik, ahol az emberszabású, tőlünk mégis különböző Na’vik élnek, ezek a 3 méter magas, kék színű, farokkal rendelkező lények. Ami miatt élőhelyük érdekes az emberek számára, az egy ritka ásványkincs, mely kulcsfontosságú a Föld energiakrízisének megoldása szempontjából. Jake tehát részese lesz az ún. Avatar-programnak, melynek során elméje összeköttetésbe kerül egy távirányítással működő, emberi DNS-ből és a bennszülöttekből kifejlesztett avatarral. Feladata, hogy új testével beépüljön a Na’vik közé – ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak… 
 
A mozi „másodpercenként 24 kocka hazugságát” Cameron olyan elképesztő 3D-technikával támogatta meg, mely egyes vélemények szerint mérföldkő a mozitörténetben. Ha abban nem is, saját személyes mitológiájában az Avatar mindenképpen egy újabb fontos lépcsőfok, hiszen legközelebb most már ezt kell megugrania. 
firkász
2009.12.11
|
Avatar
amerikai sci-fi, 166 perc, 2009
Alakváltásra vetemedő emberek harcolnak egy távoli bolygó népe ellen. Tizenkét évvel a Titanic után James Cameron ismét odateszi önmagát és technikáját.
Rendező:

James Cameron

Színész:

Sigourney Weaver
(Grace)

Sam Worthington
(Jake Sully)

Zoe Saldana
(Neytiri)

Michelle Rodriguez
(Trudy Chacon)

Giovanni Ribisi
(Parker Selfridge)

Joel David Moore
(Norm Spellman)

CCH Pounder
(Moat)

Laz Alonso
(Tsu'tey)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. december 17.
(9 kép)


Film premierek

Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körül

amerikai sci-fi vígjáték, 115 perc, 2019

Három egyforma idegen

angol dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Csillagok határán

amerikai-angol-francia-lengyel-német sci-fi, 110 perc, 2018
Játék
Hú, mennyi holmit kell egy utazáshoz összepakolni! És akkor még könyveket is – ki tudja, melyik nap mihez lesz kedvetek, és főleg mennyi időtök marad este mesét olvasni a kalandokkal teli nap után!
Filmek a TV-ben
H
10
K
11
Sze
12
Cs
13
P
14
Szo
15
18:15
Hook
amerikai kalandfilm, 1991
18:15
A Bourne-hagyaték
amerikai akció-thriller, 2012
18:30
S.W.A.T - Különleges kommandó
amerikai akcióthriller, 2003
18:30
Kislány a küszöbön
német vígjáték, 2011
18:30
Scooby-Doo és a mexikói szörny
amerikai animációs film, 2003
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.