Poligamy

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (78)
Minden nőnek az az álma, hogy egyszer Csányi Sándor mellett ébredjen az ágyban. Nos, ebben a történetben sokaknak összejön, csakhogy a mi Sanyinknak nem hiába vannak hűséges kutyaszemei: végül visszatalál igaz szerelméhez.
A forgatókönyvíróként végzett Orosz Dénes 2005-ös Melletted című rövidfilmjét előtanulmányként használva vette a bátorságot, hogy letegye a Poligamy ötletét Herendi Gábor asztalára, aki kapásból le akarta nyúlni azt, aztán inkább a produceri székben foglalt helyett, és hagyta, hogy Orosz rendezze meg saját történetét. Bölcs döntés volt, a fiatal író-rendező ugyanis nem a vásári klipkomédiák és átgondolt parasztvakítás szerelmese, hanem a finom cselekményépítés és karakterrajz elkötelezettje, ráadásul arra is képes, hogy egy viszonylag összetett történetbe filmnyelvi idézeteket és poénokat csempésszen.
 
Így kerül a gyermekvállalás előtt álló fiatal pár kacifántos kalandjába szappanopera-paródia, némi mozgásgyakorlat Liliomfi vezényletével és sok-sok párhuzamos valóság. Hősünk, András (Csányi) ugyanis kissé elbizonytalanodik, miután öt év után összeköltözik szerelmével, Lillával (Tompos Kátya), és lelkiállapota – rejtélyes módon – környezetére is hatást gyakorol: 9 hónapon keresztül rendszeresen más Lilla mellett ébred, miközben a világon minden egyéb változatlan.
 
A Poligamy egy olyan párkapcsolati filmtanulmány, mely elsősorban a huszonöt éven felülieknek tartogat tanulságokat, de tetszetős kiállításának köszönhetően minden korosztály számára élvezhető. Egy film, mely az alkotók ígéretéhez hűen maradéktalanul romantikus, és maradéktalanul vígjáték – csak az átlagosnál kicsit okosabb. 
csmozi
2009.12.02
|
Poligamy
magyar romantikus vígjáték, 85 perc, 2009
Egy közvetlenül családalapítás előtt álló férfi kellemes csapdába kerül: mindennap más nő mellett ébred. Újmagyar romantika a Herendi-művekből.
Rendező:

Orosz Dénes

Színész:

Csányi Sándor
(András)

Tompos Kátya
(Lilla)

Mészáros Béla
(Kornél)

Osvárt Andrea
(13. lány)

Parti Nóra
(Adé)

Pokorny Lia
(Janka)

Tenki Réka
(barna szépség)

Péterfy Borbála
(pszichológus)

Csikós Sándor
(Lilla apja)

Forgalmazza: Skyfilm
Bemutató: 2009. december 10.
(12 kép)


Film premierek

Éter

lengyel-litván-magyar-olasz-ukrán történelmi dráma, 118 perc, 2018
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
18:15
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:25
Mission: Impossible 2.
amerikai akciófilm, 2000
18:30
Rocky 2.
amerikai filmdráma, 1979
18:35
Lenyűgöző teremtmények
amerikai fantasy, 2013
18:45
Parker
amerikai akciófilm, 2013
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.