Brooklyn mélyén

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (21)
Míg a hanyagul öltözködő magyar rendőrök leginkább látványosan unatkoznak az utcán és az aluljárókban, addig New York-i kollégáik nap mint nap viszik vásárra a bőrüket, igaz, nem feltétlenül a jó ügy érdekében.
A film rendezője, Antoine Fuqua egyszer már dobott nagyot rendőrfilmmel, a Denzel Washington és Ethan Hawke főszereplésével készült 2001-es Kiképzéssel – előbbi Oscar-díjat is kapott alakításáért. Három felemásra vagy félresikerült bérmunka (Orvlövész, A nap könnyei, Artúr király) után Fuqua visszatért a biztos talajra, és újra zsarumozit készített, sőt, Ethan Hawke is visszatér, ám idealista újonc helyett a családjáért bármire képes, rossz útra tévedt veteránként.
 
Hasonlóan megviselt, kiégett Eddie (Richard Gere), akinek már csak pár napja van hátra a korai nyugdíjazásig, és a fekete drogdílerek közé évek óta beépült Tango (Don Cheadle), aki már azt sem tudja, hogy kik a jófiúk – ahogy alig tíz perc után a néző sem. Ami azért furcsa, mert egyik főszereplő sem velejéig romlott, noha van köztük, aki adott esetben simán fejbe lőne valakit egy marék dollárért, másikuk pedig lazán végignézi, ahogy egy sikoltozó nőt egy autóba tuszkolnak.
 
A rendező nem is próbál erkölcsi vagy más magyarázattal szolgálni, csak utat ad a tömény és gyakori erőszaknak – ami alapján hajlamos azt hinni az ember, hogy az átlag rendőri intézkedés arrafelé legalább fél tucat halottal jár – és a színészek valóban remek játékának. Itt még a sokszor unalmas és alulteljesítő Richard Gere is pazar, az évek óta először vászonra kerülő Wesley Snipes nagyon kellemes meglepetés, a gyakran modoros Hawke pedig messze túltesz önmagán, mi pedig várhatjuk, hol is metszi egymást a három történet. A Kiképzés ugyan jobb volt, a végkifejlet meg jócskán túlzás, de ez a film így is messze a sokéves hollywoodi átlag felett jár.
Vízer
2010.04.19
|
Brooklyn's Finest
amerikai krimi, 140 perc, 2009
Három brooklyni zsaru összefut egy bűnesetnél. Egyik mocskosabb, mint a másik.
Rendező:

Antoine Fuqua

Színész:

Richard Gere
(Eddie)

Don Cheadle
(Tango)

Ethan Hawke
(Sal)

Wesley Snipes
(Caz)

Will Patton
(Bill Hobarts)

Lili Taylor
(Angela)

Ellen Barkin
(Smith ügynök)

Michael Kenneth Williams
(Red)

Vincent D'Onofrio
(Carlo)

Forgalmazza: Palace Pictures
Bemutató: 2010. április 22.
(3 kép)


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
Filmek a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
P
16
Szo
17
19:10
Buliszerviz
amerikai vígjáték, 2002
19:30
A suttogó
amerikai játékfilm, 1998
19:30
Deadwood - A film
amerikai western, 2019
19:30
Zombik
amerikai zenés vígjáték, 2018
19:40
Sommersby
amerikai dráma, 1993
A rossz költészet világnapja van, írj bátran te is egy verset és kínozd vele a barátaidat/üzletfeleidet! #rosszkolteszetvilagnapja #augusztus18 #badpoemday #douglasadams
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.