Micmacs - (N)agyban megy a kavarás

est.hu:
8/10
|
olvasói
7/10 (28)
Nem okoz majd csalódást a montmartre-i jótevő, Amélie rajongóinak a rendező, Jean-Pierre Jeunet legújabb filmje, mely ismét egy szerethető, fura figurákkal benépesített alternatív Párizs-valóságba kalauzolja el a nézőt.
A különbség csupán annyi, hogy a bájos jó tündér szerepét itt egy kissé lökött, fejébe véletlenül golyót kapott videotékás veszi át, akinek nem a közboldogság színvonalának emelése az elsődleges célja, hanem a nemes bosszú, mely két rivális fegyvergyárat sújt.
 
Jeunet-től megszokhattuk már, hogy burleszkszerű magyarázatszekvenciákban mutatja be hősei életét, és most sem tesz másként Bazil (Dany Boon – Isten hozott az Isten háta mögött) esetében, aki apját egy észak-afrikai bevetés során veszítette el, egy taposóakna közreműködésével. Bazil nem szívleli hát a fegyvereket, különösen, mert miután egy baleset folytán golyót kap a fejébe, szellemi képességei hanyatlani kezdenek, és a hajléktalanság elől menekülve egy szemétdombi kompániához csatlakozik. 
 
A Micmacs meghatározó eleme a rendező korábbi munkáiból ismert barkácsromantika, melyhez ideális terep mind a leszázalékolt figurákból álló csapat élettere, mind pedig a Mission: Impossible-elemekből összehegesztett cselekmény. A játékos kedvű jó természetesen ismét legyőzi az önző és ostoba gonoszt, hőseinknek még egy kis szerelem is kinéz, az alkotó pedig büszkén dőlhet hátra rendezői székében, mert ismét úgy vezette új tájakra és kalandokra híveit, hogy közben ki sem moccant otthonról. 
csmozi
2010.04.14
|
Micmacs a tire-larigot
francia vígjáték, 105 perc, 2009
Az Amélie rendezőjének játékos filmjében egy fickó és barátai két nagy fegyvergyártót terveznek tönkretenni – nem hétköznapi eszközökkel.
Forgalmazza: Palace Pictures
Bemutató: 2010. április 22.
(14 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
Menyhárt Jenő és ikonikus zenekara régi és új dalokkal hangol az ünnepekre.
Filmek a TV-ben
18:45
Krokodil Dundee 2
amerikai kalandfilm, 1988
18:50
Vörös zsaru
amerikai akciófilm, 1988
18:55
Milliárdos váltságdíj
angol thriller, 2016
18:55
Jumanji
amerikai kalandfilm, 1995
19:00
Első a szerelem
amerikai romantikus vígjáték, 2005
Ma kerül ki a lelőhelyekre, ne feledjétek! A legjobb budapesti programokkal, keressétek és szeressétek! #PESTIESTLES játékuknk folytatódik, ha bárhol látod, fotózkodj vele, használd a #pestiestles hashtaget és mi belépőket adunk! #programajanlo #jatek #instajatek #nyeremenyjatek #nyereményjáték
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.