A gyilkolás művészete

est.hu:
6/10
|
olvasói:
7/10 (3)
Az art-thriller létező műfaj, még ha a kifejezést ebben a formában nem is használja senki. Lényege, hogy a cselekményt keleti művészfilmes tempóban tálalják, melynek köszönhetően idővel képtelenek vagyunk eldönteni, mit is nézünk voltaképpen.
Ez a megoldás általában kiválóan leplezi a forgatókönyvíró alkotói válságát, úgyhogy mindenképpen kifizetődő. Legalábbis a filmesek szemszögéből, a néző esetében fennáll a veszély, hogy egy óvatlan pillanatban halálra unja magát. Aki továbbra sem tud azonosulni az iménti sorokkal, semmiképp ne szalassza el a szóban forgó alkotást. 
 
Stan Aubrey nyomozó visszavonult a rendőrség kötelékéből, most azonban ismét munkába áll, hogy felderítsen egy gyilkosságsorozatot, ami kísértetiesen emlékezteti egy régi, lezártnak hitt ügyére. A gyilkos most is úgy rendezi el a tett helyszínét és benne áldozatait, hogy azok különféle tükröződések segítségével bizarr műalkotásoknak tűnjenek, gúnyosan emlékeztetve ezzel Aubrey-t a korábbi estre. Ahogy a titokzatos elkövető lassanként Aubrey lelkének legmélyebb rétegeibe hatol, a detektív története egyszerre új, hátborzongató fényben jelenik meg előttünk. 
kirsch
2010.06.03
|
Anamorph
amerikai horror, 103 perc, 2007
rendező:

Henry Miller

színész:

Willem Dafoe
(Stan Aubray)

Scott Speedman
(Carl Uffner)

Don Harvey
(Gyilkos)

James Rebhorn
(Lewellyn Brainard)

Peter Stormare
(Blair Collet)

Clea DuVall
(Sandy Strickland)

Amy Carlson
(Alexandra Fredericks)



Filmek a TV-ben
18:20
Föld és víz között
kolumbiai filmdráma, 2016 (feliratos)
18:25
Az ártatlan
francia-olasz filmdráma, 1976
19:00
Dredd
amerikai-angol akciófilm, 2012
19:00
Blue Jasmine
amerikai dráma, 2013
19:00
Anakonda 2. - A véres orchidea
amerikai akció-thriller, 2004
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:05
Noddy kalandjai játékvárosban
I. évad, 25. rész
04:10
Chop Socky Chooks
2007, 23. rész: A legnagyobb mutatvány
04:10
A Garfield-show
2008, 70. rész: Tanyasi macska
04:15
A Thunderman család
III. évad, 305. rész
04:16
Ruff Ruff, Tweet és Dave
I. évad, 48. rész
Játék
Norvégia egyik legfelkapottabb formációja tavaly a Szigetet is megjárta, ezúttal pedig a Hajót veszik célba.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.