Pofa be!

olvasói
10/10 (1)
A francia krimivígjáték nemes hagyományokkal rendelkező műfajának legemlékezetesebb főszereplői mindig a nehezen összeillő párosok voltak. Általában egy komoly pofa és egy idióta, aki nem hagyja, hogy a komoly végig komoly maradjon. A Pofa be! rendezője, Francis Veber évtizedek óta sikerrel alkalmazza ezt a receptet, sőt Gérard Depardieu-t is több ízben bevetette már, például a Balfácán vagy a Balekok című Pierre Richard-komédiákban. Igaz, ott Depardieu még a komoly tag szerepét kapta, a Pofa be! esetében viszont idiotizmusban övé a pálya.
Itt egy piti bűnözőt alakít, Quentint, aki régen űzi már a szakmát, de nem tűnik úgy, mintha ez tapasztalt profivá érlelte volna. Legutolsó bankrablása után például csak azért kapták el, mert egy multiplex mozin keresztül menekültében a vásznon látott rajzfilm annyira megnevettette, hogy képtelen volt tovább futni. A börtönben aztán kiderül, miért Pofa be! a film címe, fecsegő hősünk ugyanis ezt hallja minden cellatársától, mielőtt azok teljesen kikészülnének tőle. Csupán a kötélidegzetű, szótlan Ruby (Jean Reno) nem dobja be a törülközőt, és ezzel Quentin a legjobb barátjának nevezi ki. Ruby azonban szökést tervez, odakinn ugyanis egy elrejtett táskában 20 millió euró, valamint egy elintézendő leszámolás várja. Quentin sem akar lemaradni legjobb barátjától, sőt átveszi a kezdeményezést... 
 
A börtön falai közt játszódó durva komédiát egy Párizs utcáin kavargó üldözéses bohózat követi hihetetlenül gyors tempóban. A cselekmény elejétől fogva mulatságos ugrásokkal halad előre, a kényszerűségből - hogy a százszor látott fordulatokon átugorjon - erényt, azaz stílust kovácsolva. A két főszereplő kiváló: Reno hozza a tőle jól ismert, hűvös figurát, míg Depardieu hibátlan idétlenségével brillíroz.
nelson
2004.01.07
|
Tais-toi
francia krimivígjáték, 85 perc, 2003
Krimivígjáték egy nagyszájú balekkal (Depardieu) és egy halk szavú profival (Jean Reno), akik lelépnek a börtönből, hogy megszerezzék az elrejtett nagy lét.
Rendező:

Francis Veber

Műsoron a TV-ben

Mozi+
 2019.05.11., szombat, 17:10

Linkek



Film premierek

A hőlégballon

német történelmi dráma, 120 perc, 2018

Anyák napja

francia vígdráma, 101 perc, 2018

Bosszúállók: Végjáték

amerikai akciófilm, 181 perc, 2019

Sarkvidék

izlandi kalandfilm, 98 perc, 2018
Játék
A Still Corners olyan mozis élményeket piszkál fel bennünk, mint amilyeneket Morricone filmkockái alatt élhetünk át.
Filmek a TV-ben
H
22
K
23
Sze
24
21:00
21:00
Mobil
amerikai-német thriller, 2004
21:00
Halálos fegyver 4.
amerikai akcióvígjáték, 1998
21:00
Coming out
magyar vígjáték, 2013
21:00
A mesterlövész
amerikai-angol-bolgár akciófilm, 2007
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.