Gagyi mami – Mint két tojás

olvasói
7/10 (46)
A túlsúlyos, idős fekete nénik úgy önmagukban nem annyira viccesek, ahogy elvileg az sem, ha egy férfi női ruhákban, fejhangon visítva rohangál. Aztán tessék, itt van a sok-sok millió dollárt termelő Gagyi mami-széria harmadik része, és ezt is sokan nevetik majd végig valamiért.
Az egész Gagyi mami franchise a legegyszerűbb igazságra épül: az emberek szeretnek nevetni, de nem szeretnek sokat gondolkodni. Vagyis a nagyközönség számára akkor működik igazán, ha mindenki számára egyértelmű jelekre épül. Ha az asztalon riszál egy 200 kilós fekete öregasszony, aki igazából nem is nő, hanem férfi, az csakis vicces lehet, ezt kár vitatni, tessék nevetni. Más kérdés, hogy mit lehet ugyanebből a szituból harmadszorra kihozni, a válasz pedig az, hogy ugyanazokat a poénokat, annyival megcsavarva, hogy itt még valaki öltözik nőnek.
 
Hősünk, Turner ügynök nevelt süldő fia véletlenül egy gyilkosság szemtanúja lesz, így muszáj őt Charmaine Daisy Pierce néven beiratni egy bentlakásos lányiskolába, ahol a testes nőkre gerjedő mindenes magára az álnagyira izgul rá, akinek így nem csak az őket üldöző bűnözőktől kell féltenie testi épségét. Akad is ebből bőven kínos helyzet, és ami másnak kínos, az nekünk kifejezetten vicces, és ez a komédia másik alapszabálya. Azt mindenképp írjuk fel (harmadszor is) bónuszpontként Martin Lawrence-nek, hogy kemény lehet egész nap dagiruhában és dagimaszkban melózni, de mondjuk nyilván meg is fizetik érte rendesen.
Vízer
2011.02.04
|
Big Mommas: Like Father, Like Son
amerikai vígjáték, 107 perc, 2011
Az FBI különleges álruhás bevetésekre szakosodott szuperügynöke, Malcolm Turner minden bajból kivágja magát. A fia viszont minden bajba belekeveredik. Így aztán, amikor egy orosz maffialeszámolás véletlen szemtanújává válik, apja mindenáron meg akarja védeni.
Rendező:

John Whitesell

Színész:

Martin Lawrence
(Malcolm Turner)

Brandon T. Jackson
(Trent Pierce)

Ana Ortiz
(Gail Fletcher)

Faizon Love
(Kurtis Kool)

Jessica Lucas
(Haley Robinson)

Portia Doubleday
(Jasmine)

Emily Rios
(Isabelle)

Tony Curran
(Chirkoff)

Ken Jeong
(postás)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2011. február 17.
(7 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
Látomás
japán romantikus film, 2018
18:15
Nyomoz az anyuci
amerikai krimi, 2004
18:25
A kilencedik kapu
amerikai thriller, 1999
18:25
Jack Reacher: Nincs visszaút
amerikai akciófilm, 2016 (ism.)
18:35
Rossz társaság
amerikai krimi, 2002
Van ma Margó Irodalmi Fesztivál, latin-amerikai dokufeszt, terézvárosi búcsú, kürtőskalács fesztivál, ezernyi program, de van egy, ami mindenkinek szól: az önkormányzati választások! Fotó: @fortepan #szavazas #szavazz #onkormanyzativalasztasok #programajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.