A dolog

olvasói
8/10 (26)
Fiatal paleontológusnő érkezik a Déli-sarkon található kutatóbázisra, norvég tudósok közé. Pályája legszenzációsabb projektje vár rá, a kutatók ugyanis a jégbe fagyva egy földönkívüli űrhajót találtak.
A járműben egy lényt is felfedeznek, ami ugyan halottnak tűnik, de kiderül, hogy csak hibernálódott. Most viszont kiszabadul, és mivel bármilyen organizmus alakját fel tudja venni, saját formájukat felöltve kezd portyázni a csapat tagjainak körében.
 
Annak ellenére, hogy Matthijs van Heijningen Jr. filmjének címe ugyanaz, mint John Carpenter 1982-es klasszikusáé, nem annak remake-jéről, hanem előzményéről van szó. Három nappal a Carpenter-féle A dolog történései előtt járunk, azon az antarktiszi norvég kutatóbázison, ahonnan a pusztító idegen lény rászabadult az amerikai csapatra (és ahol a Kurt Russell alakította hős és társai felderítés céljából jártak is, miután a nyitójelenetben egy helikopterrel érkező őrült norvég lődözni kezdett a hozzájuk menekülő kutyára és rájuk is). 
 
A fő konfliktus persze az új filmben is az, hogy nem tudni, a csoport tagjai közül ki alakult már át parazita alienné, ami ellen ezúttal is a lángszóró az egyetlen hatásos fegyver, miután lefagyasztva évezredeket is képes volt átvészelni. Emiatt a prequel számos hasonló motívumot tartalmaz, mint az eredeti. Ami viszont más, és némileg új ízt ad a dolognak, hogy a központi figura, Dr. Kate Lloyd nem is emlékeztet az 1982-es mű MacReadyjére: sokkal inkább egy másik kultikus sci-fi-hős, Ellen Ripley köpönyegéből bújt elő. 
firkász
2011.10.24
|
The Thing
amerikai-kanadai horror, 102 perc, 2011
Egy antarktiszi kutatóbázison egy idegen űrhajó megtalálása hatalmas vitát szít egy kutató és egy ott dolgozó diáklány között.
Színész:

Mary Elizabeth Winstead
(Kate Lloyd)

Joel Edgerton
(Sam Carter)

Ulrich Thomsen
(Dr. Sander Halvorson)

Eric Christian Olsen
(Adam Finch)

Kim Bubbs
(Juliette)

Adewale Akinnuoye-Agbaje
(Derek Jameson)

Trond Espen Seim
(Edvard Wolner)

Jorgen Langhelle
(Lars)

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2011. október 27.
(12 kép)


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Filmek a TV-ben
20:30
Különvélemény
amerikai sci-fi, 2002
20:30
Egy bébiszitter kalandjai
amerikai kalandfilm, 1987
20:45
Jackie Chan - Londoni csapás
amerikai akcióvígjáték, 2003
21:00
A kém
amerikai akcióvígjáték, 2015
21:00
A galaxis őrzői
angol-amerikai kalandfilm, 2014
Ma este kilenckor Magyar Rhapsody Project a Mesterségek Ünnepén. A Bársony Bálint Sextett a magyar klasszikusokat modernizálja. . . . @mestersegekunnepe #magyarrhapsodyproject #barsonybalintsextett #klasszikusokjazzben #liszt #erkel #kodaly #bartok
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.