Életrevalók

olvasói
8/10 (283)
Miss Daisy sofőrje, Fedezd fel Forrestert!, Bagger Vance legendája – csak kapásból néhány olyan film, amelyben idősödő gazdag fehér ember és szegény fekete találkozik, egy kis időt töltenek együtt, miközben rengeteget tanulnak egymástól.
Olyan dolgokat, mint az élet szeretete és a tolerancia. Ilyen ez a film is, csak francia. Kezdjük ott, hogy a film odahaza, Franciaországban iszonyat nagy siker, és több millió francia aligha tévedhet, miközben a politikai korrektség bűvöletében élő amerikai kritikusok a hajukat tépik az Életrevalók faji sztereotípiáin.
 
Mert ugye arról van szó, hogy adott egy nyaktól lefelé béna milliomos (Francois Cluzet), aki egykor habzsolta az életet, majd egy siklóernyős baleset kerekesszékbe kényszerítette, és azóta minden ápolót elmart magától. Aztán adott egy fekete srác (Omar Sy), aki épp a börtönből szabadult és ugyan jelentkezik az ápolói állásra, de csak azért, hogy az elutasítás után újra kaphasson segélyt – ám milliomosunknak szimpatikus lesz a srác és felveszi a munkára.
 
Innentől kezdve „az ellentétek vonzzák egymást” című műsort láthatjuk, a kifinomult gazdag világ affektálása találkozik az utca nyers bájával, és ugyan akadnak súrlódások, de az életteli fekete srác és az életből kifelé gördülő arisztokrata nekivág a világnak, kicsit úgy, mint Jack Nicholson és Morgan Freeman A bakancslistában. Mindez persze akár irtó nagy giccs is lehetne, ha nem lenne rendkívül profi módon és rengeteg humorral összerakva – és mint mondottuk, több millió francia aligha téved. 
 
Vízer
2011.12.08
|
Intouchables
francia vígdráma, 112 perc, 2011
Egy nyaktól lefelé lebénult milliomos összehaverkodik a gettóból jött új ápolójával.
Színész:

Francois Cluzet
(Philippe)

Omar Sy
(Driss)

Anne Le Ny
(Yvonne)

Audrey Fleurot
(Magalie)

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2011. december 22.
(6 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.