A Vaslady

olvasói
6/10 (34)
Emlékszem, annak idején milyen nagy szám volt, hogy Margaret Thacher a Vámház – akkor még Dimitrov – téri Nagycsarnokban csípős paprikát vett; de hát mi mást is venne egy Vaslady? Csakhogy az egykori brit miniszterelnök-asszony...
...életéről készült filmből ezt az apró, de színes mozzanatot kihagyták. Összeesküdött ellenünk a világ! A királynő és A király beszéde című filmek elképesztő sikere (és anyagi haszna) után nem csoda, hogy már itt is a következő, a közelmúlt brit politikai figuráival foglalkozó életrajzi munka – Amerikában is gyártanak ilyesmit, de valamiért negyedekkora sikerrel –, és azon sincs mit csodálkozni, hogy ez a darab is biztos befutó. A címszereplő Meryl Streep amerikai létére ugyanis angolabb a legtöbb angolnál, és már most Golden Globe-ot vihetett haza, pedig még csak az elején járunk a díjszezonnak.
 
Aki több hasonló életrajzi filmet látott, az nagyjából tudja, mire számítson: a szavazók, politikai ellenfelek és főleg a saját „elvtársak”felé mutatott kemény, harcos külső és a családi élet kenyérre kenhető lágysága ütközik meg itt is, egy kis túlzással. Mert annyi biztos, hogy az ifjú Margaret Roberts (őt még egy fiatal színésznő, Alexandra Roach alakítja, meggyőzően) jó eséllyel szerelemből ment hozzá Denis Thatcherhez, akit aztán hivatali ideje alatt sok szeretettel hanyagolt el családjával egyetemben, és ez az érzelmi szál adja a kerettörténetet az idős, begyógyszerezett Thatcherrel a középpontban. Mindezt lehet rosszul, unalmasan és jól csinálni, Phyllida Lloyd (Mamma Mia) pedig jól csinálja.
Vízer
2012.01.25
|
The Iron Lady
angol filmdráma, 105 perc, 2011
Meghitt és meglepő életrajzi film Margaret Thatcherről, az Egyesült Királyság első és egyetlen női miniszterelnökéről.
Rendező:

Phyllida Lloyd

Színész:

Meryl Streep
(Margaret Thatcher)

Jim Broadbent
(Denis Thatcher)

Harry Lloyd
(fiatal Denis Thatcher)

Anthony Head
(Geoffrey Howe)

Richard E. Grant
(Michael Heseltine)

Roger Allam
(Gordon Reece)

Olivia Colman
(Carol Thatcher)

Julian Wadham
(Francis Pym)

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2012. február 2.

Műsoron a TV-ben

RTL II
 2019.12.22., vasárnap, 06:45
 2019.12.22., vasárnap, 01:55

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(24 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
A 3 előadásból álló Ajándék Karácsonyi Bérlet az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban és a Hatszín Teátrumban játszott előadásaira váltható be.
Filmek a TV-ben
H
2
K
3
Sze
4
18:10
Ne hagyj nyomot!
amerikai film, 2018
18:20
Összeesküvés-elmélet
amerikai thriller, 1997
18:30
Államérdek
amerikai akciófilm, 1997
18:45
A specialista
amerikai akciófilm, 1994
18:45
Visszatérés a Paradicsomba
amerikai filmdráma, 1998
Már az összes lelőhelyen kint van, fotózd vagy fotózkodj vele, használd a #PESTIESTLES hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #nyeremenyjatek #varosiseta #programajanlo #instajatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.