Elrabolva 2.

olvasói
8/10 (41)
Azt már rég megszoktuk, hogy a rosszfiúk oroszok, kínaiak, szerbek vagy észak-koreaiak, de az albán maffia igen ritkán kapja meg a filmvásznon azt az elismerést, amelyet hosszú évek kemény munkájával és rengeteg áldozattal méltán kiérdemelt. Egészen mostanáig!
A 2008-as Elrabolva ugyan mesze nem volt az év leglátványosabb filmje, de hiteles akciójeleneteinek és Liam Neeson szinte eszköztelen játékának köszönhetően egyfajta kultdarabbá vált, ami már akkor garantálta a folytatást, melyben a sok vért vesztett albán maffia esélyt kap arra, hogy bosszút álljon Bryan Mills (Neeson) volt CIA-ügynökön. Ahogy a második epizódoknál az lenni szokott, itt sem távolodtak túl messze a már bevált forgatókönyvtől, sőt!
 
Mills családjának élete ismét veszélyben forog egy idegen nagyvárosban – most Párizs helyett a tényleg sokkal veszélyebb Isztambul a terep –, és hősünk újfent bulldózerként tarolja le azokat, akik az útjába állnak, valamint ez alkalommal is ízelítőt kapunk Mills különleges képességeiből, melyeket pályája során tökéletesre fejlesztett. Az első részhez képest legfeljebb annyi a különbség, hogy lánya, Kim (Maggie Grace) valamivel több szerepet kap, de a Luc Besson nevével fémjelzett látványos akciófilmgyár hozza, amit hozni szokott, csak egy kicsit szikárabb formában, Liam Neesonra igazítva. Ezúttal humorból is több jut, csak az a bizonyos újdonságérzet hiányzik. A film jó eséllyel nem lesz óriási siker Albániában – bár ki tudja? 
 
Vízer
2012.10.05
|
Taken 2
francia akciófilm, 90 perc, 2012
Az albánok nem nézik el Millsnek a köztük végzett népirtást, ezért ördögi bosszút terveznek a nyugdíjas CIA-s ellen.
Rendező:

Olivier Megaton

Színész:

Liam Neeson
(Bryan Mills)

Famke Janssen
(Lenore)

Serbedzija Rade
(Murad Krasniqi)

Maggie Grace
(Kim)

Luke Grimes
(Jamie)

Jon Gries
(Casey)

D.B. Sweeney
(Bernie)

Forgalmazza: Pro Video
Bemutató: 2012. október 11.
(3 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.